Hirdetés

Szentmártoni magyar magánrendelő

Magyarországi orvosok alapítottak magánklinikát a Nagyvárad melletti Szentmártonban. A Stefanna Egészségügyi Központ egy hónapja működik a községhez tartozó Váradcsehiben, ám a hivatalos megnyitóra tegnap került sor.

Nagy Orsolya

2010. február 11., 09:202010. február 11., 09:20

Molnár Balázs szülész-nőgyógyász, a rendelőintézet egyik alapítója elmondta: a 21. században már nem országhatárokban, hanem régióban kell gondolkodni, hisz az uniós csatlakozással a határok mintegy jelképessé válnak. Mindemellett arra is ráébredt, hogy nemcsak a nyugati szakemberektől, hanem a keleti szomszédoktól is érdemes tanulni, mert lehet, hogy az ittenieknek másféle tudás is birtokukban van – fogalmazott.

Molnár szerint korunk orvoslásának már nem elsősorban a gyógyítás, hanem a megelőzés, szűrés az alapja. Erre fektetik a hangsúlyt a Stefannában mind a szülészet-nőgyógyászat, mind a dermatológia és gyermekgyógyászat terén. „Egyre fejlettebb például a magzatok ultrahangos vizsgálata, amellyel számos fejlődési rendellenességet időben felfedezhetünk” – magyarázta a nőgyógyász. Nemrég kezdett széles körben elterjedni a méhnyakrákot megelőző HPV-ellenes oltás is, ennek a vírusnak a feltárásával is foglalkoznak.

A vírussal fertőződött nőket egyébként rövid beavatkozással kezelik is – ez az egyik legkomplexebb szolgáltatásuk. Az egyszerű műtét után a páciens egy pihenőszobába fekhet, ahol néhány órán át megfigyelés alatt tartják, majd hazaengedik, fekvőbeteg-ellátás ugyanis nincs. Molnár szerint manapság szinte népbetegséggé vált a meddőség is, ezen nők is hozzájuk fordulhatnak.

Mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral semmilyen szerződést nem kötöttek, minden kezelésért fizetni kell. A legegyszerűbb és egyben legolcsóbb szolgáltatás a nőgyógyászati rutinvizsgálat, ez 160 lejbe kerül. A belépéshez orvosi küldőcédulára sincs szükség, az időpontot viszont előre egyeztetni kell. A négy szakorvos Debrecenből, illetve Nyíregyházáról jár naponta Szentmártonba. Mint megtudtuk, egyelőre csekély az érdeklődés, de bíznak benne, hogy a kis klinika intimitása sokakat vonz majd ide.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés