Hirdetés

Szélerőmű épül a Pongrác-tetőn

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Száz megawatt teljesítményű szélerőműparkot épít a Székelyudvarhelyen bejegyzett, külföldi tőkéből gazdálkodó Oco Vint Kft. a Gyergyószentmiklóshoz közeli Pongrác-tetőn. A beruházás értéke meghaladja a 70 millió eurót, és az eddigi számítások szerint 16 év alatt térül majd meg.

Jánossy Alíz

2010. szeptember 30., 08:472010. szeptember 30., 08:47

Jelenleg a tetőre telepített széltorony körül zajlanak a munkálatok, ugyanis a beruházás még a kísérleti-mérési fázisában van. Ha megvalósul, a cég az összforgalmának egy százalékát folyósítja majd évente a város kasszájába, ami elérheti Gyergyószentmiklós költségvetésének a húsz százalékát.

„Jelenleg a mérések zajlanak, a tényleges munkálatokat jövő márciusban kezdik el” – jelentette ki a Krónika kérdésére Mezei János polgármester kifejtve, hogy tudomása szerint 38 szélturbinát telepítenének a Pongrác-tetőre egymástól 500–700 méteres távolságra. A tetőn lévő széltornyot egyébként ez év áprilisában telepítették, és ennek segítségével mérik a széljárást, illetve a szél erősségét. Az így begyűjtött adatokat a gödöllői egyetemen összesítik, majd értékelik.

Mint az eddigi mérésekből kiderült, a nyári időszak széljárás szempontjából meglehetősen instabil, ugyanis vannak nagyon szeles és teljesen szélmentes időszakok is. Ez a befektetés szemszögéből annyiban jelent hátrányt, hogy a beruházás megtérülési időszaka a tervezett nyolcról 15-16 évre tolódhat ki.

Egyébként az itt termelt elektromos áramot egyenesen a nemzeti hálózatba vezetik majd be, a tervezett szélerőműpark pozicionálása azért is előnyös, mert a közelben halad el a magasfeszültségű hálózat, vagyis nem kell több kilométeren keresztül kábeleket húzni. Mellesleg jelenleg napkollektorokat telepítenek a széltorony közelébe, hogy a hideg időszakban napenergiával melegítsék a kábeleket és a mérőműszereket.

„Mindenképpen fejlődést és hasznot jelent a városnak ez a létesítmény, a városkasszába befolyó összeget leszámítva is” – jelentette ki Mezei János, aki szerint a beruházásból majd azok a tulajdonosok is hasznot húznak, akiknek területén felállítják a szélturbinákat. Ezért az önkormányzat javaslatára Nemere néven egyesületet hoztak létre, amelyhez csatlakozhatnak azok a gazdák, akik területeik révén érintettek lehetnek a beruházásban, a befektető cég pedig bérleti díjat fizet majd azoknak, akiknek telkére szélturbinát telepít.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés