
2010. március 02., 08:402010. március 02., 08:40
A tárca által meghirdetett Natura 2000 program keretében kiírták azokat a tendereket, amelyek nyomán eldőlt: mely cégek, hivatalok foglalkoznak a jövőben a természetvédelmi övezetek felügyeletével.
A program keretében a Maros völgye tájvédelmi terület, a Kelemen–Görgény-havasok tájvédelmi, és a Gyergyói-havasokban található madárvédelmi terület felügyeletét közösen hirdették meg. Ennek az együttesnek egy része, 130 ezer hektár Maros megyében található.
A licit eredményeként a jórészt erdővel borított terület a gyergyószentmiklósi magánerdészet kezébe került, a Maros megyei erdészeti igazgatóság ajánlatát pedig visszautasította a bírálóbizottság. Borbély László miniszter tanácsosa, Kelemen Márton a sajtónak elmondta: a Maros megyei igazgatóságot azért pontozták le eredetileg, mert nem rendelkezik megfelelő személyzettel.
Borbély László a kivizsgálás eredményeképpen pénteken Marosvásárhelyen azt nyilatkozta, a licitálás jogszerű volt, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy felülvizsgálják a Maros megyei erdészet tevékenységét. Marius Paşcan kormánybiztos a napokban átiratot küldött az államelnöki hivatalnak, a kormányfőnek, valamint a belügyminiszternek, amelyben az ügy kivizsgálását kérte.
Az átiratban többek között az áll, hogy „a gyergyószentmiklósi erdészeti hivatalhoz számos olyan büntetőjogi és civil per kötődik, amelyek Hargita megyei magán- és közösségi erdők jogtalan kiirtásáról szólnak, és ezek az esetek több országos és nemzetközi jelentésben szerepelnek”. Az igazgatóság vezetője, Vasile Miculi jelenleg Németországban tartózkodik, így nem tudtuk megszólaltatni. A gyergyószentmiklósi Magánerdő-rendtartási Részvénytársaság igazgatója, Melles Előd szerint elkeserítő, hogy a román sajtó magyar–román ügyet akar kreálni már ebből a témából is.
„A Natura 2000 program nem arról szól, hogy akik ebben részt vesznek, azok rendelkeznek az illető övezetek faállománya fölött. Mivel immár ez az ügy így felborzolta a kedélyeket, nagyon nehéz lesz majd együtt dolgoznunk a Maros megyei kormányhivatallal, az erdészeti igazgatósággal, márpedig erre lenne, lesz szükség. A Maros megyei erdők, amelyek eddig az igazgatóság hatáskörébe tartoznak, azok ott is maradnak. Nem arról van szó, hogy elvesszük Maros megyétől az erdőket” – nyilatkozta a Krónikának Melles.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.