
Antal Árpád jelzésértékűnek tartja, hogy az utolsó nagy nemzetállam is beadta a derekát abban a tekintetben, hogy elismeri a nemzeti közösségek autonómiaigényét
Fotó: Antal Árpád/Facebook
A francia államfő által Korzikának előirányzott autonómiát szeretne Székelyföld számára Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2023. szeptember 28., 17:252023. szeptember 28., 17:25
2023. szeptember 28., 18:012023. szeptember 28., 18:01
A háromszéki megyeszékhely elöljárója közösségi oldalán reagált arra, hogy – mint arról beszámoltunk – Emmanuel Macron csütörtökön az államon belüli autonómia megadását javasolta Korzikának, a Franciaországhoz tartozó szigetnek. Antal Árpád úgy véli, történelmi pillanat következett be Franciaországban, amely mérföldkövet jelent az európai nemzeti kisebbségek tekintetében is. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy miközben a párizsi kormány eddig mereven elzárkózott az autonómia minden formájától,
Ez azt jelenti, hogy – Macron szavai szerint – a francia állam „elismeri a korzikai közösség specifikus voltát, történelmi, nyelvi és kulturális tekintetben egyaránt”, valamint azt is, hogy ezt a francia alkotmányba belefoglalják. Antal Árpád szerint a székelyek is pontosan ezt szeretnék.
„Pontosabban, hogy a román alkotmányban egy hasonló tétel szerepeljen, és maga a román állam hozza létre hasonló módon Székelyföld autonómiáját. Látjuk, hogyan alakul át Európa a szemünk előtt és azt jelzésértékűnek tartom, hogy az utolsó nagy nemzetállam is beadta a derekát abban a tekintetben, hogy elismeri a nemzeti közösségek autonómiaigényét” – írta bejegyzésében Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A bukaresti törvényhozás azonban mindannyiszor elutasította a tömbmagyar régió számára területi önrendelkezést előíró előterjesztést, egyetlen kivétellel. A parlament alsóháza 2020 áprilisában hallgatólagosan elfogadta a Székelyföld autonómia-statútumának törvénytervezetét, de csak azért, mert a megszabott határidőn belül nem tűzték napirendre a dokumentumot. A történtek miatt Klaus Iohannis államfő gyakorlatilag hazaárulással vádolta meg Marcel Ciolacu akkori házelnököt – Románia jelenlegi miniszterelnökét –, aki szerinte összejátszott a magyarokkal, Orbán Viktor miniszterelnökkel Erdély kiárusításáért”. Nem sokkal később a szenátus döntéshozó kamaraként elutasította a törvénytervezetet.
A statútum egyébként Románián belül Kovászna, Hargita és Maros megyékből hozna létre egy autonóm régiót. A dokumentum törvényes keretet biztosítana a romániai magyar kisebbség alapvető etnikai, nyelvi és kulturális jogainak, anélkül, hogy a székelyföldi románoktól megtagadná ugyanezt.
Emmanuel Macron az államon belüli autonómia megadását javasolta Korzikának, a Franciaországhoz tartozó szigetnek, amelynek vezetői hosszú ideje követelik az önállóságot. A francia államfő „történelmi pillanatról” beszélt Ajaccióban csütörtökön. „Legyen bátorságunk autonómiát építeni Korzika számára a köztársaságon belül” – fogalmazott az államfő a korzikai közgyűlésben, egy olyan struktúra kiépítését szorgalmazva, amely teljes mértékben korzikai, de nem szakad el a (francia) államtól. „Ez nem az állammal szembeni autonómia lesz, és nem is az állam nélküli autonómia” – idézte Macront az MTI. „Előre kell lépnünk, és ehhez Korzikát bele kell foglalnunk az alkotmányunkba, mert a status quo mindannyiunk számára kudarc lenne” – mondta az elnök a sziget választott képviselői előtt.

Bizonyos fokú, a jelenleginél nagyobb autonómiát javasolt Franciaországon belül Korzika számára Emmanuel Macron francia elnök a szigeten tett csütörtöki látogatása során.
Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.
A szélsőséges időjárás már ma is a térség legnagyobb éghajlati kockázata. Bartók Blanka klímakutatót arról faggattuk, mit mutatnak a hosszú távú előrejelzések, és milyen klímára számíthatunk a Kárpát-medencében a század végére.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.
Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.
Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.
A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.
Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.
Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.
Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.
szóljon hozzá!