
2010. augusztus 25., 09:452010. augusztus 25., 09:45
A pár négyzetméteres lakrészek egyikében-másikában 8–10 tagú családok élnek. A korábbi városvezetés hallgatólagos engedélyével, legális lakcímbejelentés nélkül beköltözött, nagyrészt roma származású lakók a minimális higiéniai feltételek, illetve illemhelyek hiányában – tömbházban azért nincsenek toalettek, mivel a 2000-es években felújított fürdőket az ott élők szétverték – a környező lépcsőházak előcsarnokában végzik kisebb-nagyobb szükségleteiket, esetleg éjjeli edényeket, vedreket használnak, amelyek tartalma szintén az utcán landol.
Az Ostrovului sétány C 2-es tömbházát és a szomszédos, D 2-es, úgynevezett „zöld blokkot” csak az erős gyomorral rendelkezőknek ajánlott megközelíteni. A sétány végén található lakások ablakai digitális parabolaantennákkal sűrűn díszítettek, és a legtöbb helyről valósággal üvölt az utcára a manelé. A megsárgult gyepen több félmeztelenre vetkőzött férfi sziesztázik, sörözik és közben pirított napraforgómagot köpköd szerteszét. A tömbház közelében gyerekkocsit toló fiatalasszony fényképezőgépünket meglátva elkezdett hangosan, magyarul kiabálni: „Kameráznak! Engem vegyél le pucéran”. A lépcsőházak bejáratáig nincs merszünk elgyalogolni, mert hétköznap délelőtt is meglepően sokan vannak otthon. Ugyanakkor már az utca elején érződik a levegőben, hogy valami nincsen rendben. Orrfacsaró bűz terjeng a környéken, és a szomszédok elmondása szerint a kánikulai melegben még elviselhetetlenebb a levegő.
Angela Codreanu, aki a szóban forgó ingatlan tőszomszédságában üzemeltet varrodát, meglepő dolgokat mesél. „A teraszunk és a kertünk a garzonlakások hátsó ablakai alatt vannak. Nyáron nem lehet zárt ajtókkal dolgozni, mert megfulladnánk, ám az állandó bűz miatt még inkább szenvedünk” – panaszkodik a cégvezető. Codreanu szerint a lakók reklámzacskókba gyömöszölik a használt pelenkákat, és szégyenérzet nélkül dobják át a kertjébe, illetve nem lévén mellékhelyiségük, a felgyülemlett fekáliát az éjjeliedényeikből és a vödreikből egyszerűen kiloccsintják az ablakon. „Hat éve vettem meg az ingatlant, nem értettem, miért adják el olyan sürgősen, hiszen ez egy forgalmas környék, és akkor itt teraszos vendéglő működött. Később rájöttem” – részletezi, hozzátéve, hetente saját költségén kell eltakaríttatni a felgyülemlett szemetet, hiszen az ő telkére kerül a mások mocska. „Már tűrhetetlen ez az állapot, térfigyelő kamerákat is felszereltettem. Nincs étvágyam megenni az ebédemet, mert az ablakon kinézve hányingerem lesz. Többször kértük az illetékeseket, intézkedjenek, de ha össze is gyűjtötték a szemetet, napok alatt visszatermelődött, az áporodott szag pedig nem akar szűnni” – folytatja panaszáradatát a varroda tulajdonosa.
Békéssy Erzsébet, a Szatmár megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APMSM) igazgatója lapunknak elmondta, a lakosok többszöri kérésére vizsgálócsoportot küldtek ki a helyszínre, akik a környezeti levegő ammóniakoncentrációját mérték meg. Az augusztus 16. és 21. közötti folyamatos mérések pedig kimutatták, a megengedett 0,3 mg/m3-es érték több mint háromszorosa, azaz 0,968 mg/mł ammóniát lélegeznek be a környéken lakók. A helyzetet súlyosbítja, hogy a tömbházak hátsó részétol alig pár száz méterre egy óvoda is működik.
Az általunk megkérdezett környékbeliek félnek, és nem értik, miért nem változik a helyzet évek óta. Az egyik szemben lakó például arra panaszkodik, hogy egyesek esténként dörömbölnek az ajtaján, és ennivalót követelnek, mások a lépcsőházba piszkolnak, vagy hajnalig hangosan ordibálnak, buliznak, és hiába hívják ki a rendőrséget, azok nem mindig veszik komolyan a riasztást.
Ioan Precup, a városi közösségi rendőrség helyettes vezetője a Krónika kérdésére úgy nyilatkozott, sajnos nincsen annyi emberük, hogy a környéket folyamatosan ellenőrizzék, de ugyanúgy, mint a város többi részén, itt is rendszeresen járőröznek. Gabriel Preda Târnăveanu, a környezetvédelmi őrség vezető felügyelője elmondta, mintegy 8 éve lakik a szóban forgó városrészben, és fél kisgyerekét felügyelet nélkül az utcára engedni. „Egyelőre nem tudunk mást tenni, mint az illetékes hatóságokat folyamatosan a helyzet megoldására ösztönözni. Büntetni mi nem tudunk, és nem is érdemes egyéneket felelősségre vonni, hiszen ezt a fertőzési gócpontot és magát a problémát is alapjaiban kell megszüntetni” – fogalmazott az illetékes.
Adrian Balaj, a Szatmárnémeti önkormányzat Szociális Közszolgáltatási Osztályának (SPAS) szociális lakásokért felelős irodavezetője szerint múlt héten a többi hatósággal karöltve kidolgoztak egy ütemtervet, amely alapján megpróbálják szocializálni az ott élőket. „A tömbház minden szintjéről jelentkezett egy felelős, aki vállalja, hogy hetente kétszer levezényeli a takarítási munkálatokat. Mi szerdánként ellenőrzést tartunk, és amennyiben nincsen rendben a környezet, kilakoltatjuk a felelősöket” – tette hozzá Balaj. Mint részletezte, múlt pénteken három utánfutónyi szemetet vittek el a köztisztasági vállalat traktorai, de tegnap már az üres kukák mellett hulladék borította a talajt.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.