2010. október 04., 08:292010. október 04., 08:29
A betegeknek hazulról kellett meleg ruhát és takarót vinniük magukkal a kórtermekbe. Az István téri épület fűtésrendszerének rehabilitálására közel 170 ezer eurót, azaz mintegy 720 ezer lejt hagyott jóvá a kórház fenntartásáért felelős megyei önkormányzat. A megvalósíthatósági tanulmány szerint az összeg nemcsak a fűtésrendszer, hanem az elektromos- és gázhálózat modernizálására is elegendő. A kivitelező vállalat rendelkezésére 45 nap áll.
Emellett a megyei önkormányzat folytatja a szatmári kórház-rehabilitációt, ezért a képviselőtestület megszavazta a megyei járóbeteg-gondozó modernizálására vonatkozó tervet is. Az intézmény felújítására mintegy tízmillió lejt szánnak, az összegből ezt az ingatlant is korszerű fűtésrendszerrel látják el, emellett különböző eszközöket is vásárolnak számára.
Mint arról beszámoltunk, a Szatmár megyei önkormányzat a nyár elején vette át több kórház kezelési jogát az egészségügyi tárcától, és azóta folyamatosan azok rehabilitálásán dolgozik. Első körben az ideggyógyászati osztályt költöztették át egy modernizált épületbe, majd nemrég kezdték el a járványkórház több mint száz éves épületének felújítási munkálatait. A leromlott ingatlan teljes rendbetételére és felszerelésére a megyei tanács és az egészségügyi minisztérium csaknem 3,5 millió lejt szán.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.