Hirdetés

Szász Jenő anyósát vádolják

Felháborodást váltott ki a Hargita megyei Gyergyóremetén, hogy szombaton 25–30 fiatal házról házra járt egy olyan kérdőívvel, amely arra kereste a választ, ki hogyan szavazott az Európai Unió szabványainak megfelelő hulladéktározó létrehozása kapcsán kiírt, tavaly szeptember 27-én megtartott népszavazáson.

Jánossy Alíz

2010. március 18., 09:472010. március 18., 09:47

Laczkó Albert Elemér, a község RMDSZ-es polgármestere tegnap elmondta, az Ottó benzinkút elől indult közvélemény-kutató csapatban ott volt Szász Jenő MPP-elnök anyósa, Vas Ilona is, illetve két székelyudvarhelyi férfi, akik közölték, a Magyar Polgári Pártot képviselik. Szász anyósa nem tagadja, hogy találkozott a fiatalokkal, viszont nem tudja, ki áll az akció mögött.

„A felmérést készítők személyi adatokat és személyi számot is kértek a megkérdezettektől, ezáltal kételyt és rossz hangulatot ébresztve a hulladéktározó létesítése kapcsán” – fogalmazott az ügy kapcsán a Krónikának Laczkó Albert Elemér polgármester, kifejtve, hogy amint tudomást szerzett az akcióról, a helyi önkormányzati képviselőket bevonva a fiatalok nyomába eredt. Mint felidézte, információit két gyergyószentmiklósi lánytól szerezte, akikkel a faluban találkozott. „Olyan híresztelések is voltak, hogy két lányt, aki részt vett a kutatásban, órákig bezárva, fogva tartottunk” – panaszolta a polgármester.

Mint mondta, a felméréssel sikerült rossz közhangulatot kelteni, de a község lakosságának a véleményét nem tudták megváltoztatni, ugyanis a vasárnapi községi beszámolón – amelyen több mint 250 személy vett részt – mindössze egy férfi hozta szóba, hogy a hulladéktározóval az önkormányzat „le akarja mérgezni a falut”, azonban a teremben ülők elutasították a vádjait, s még egyszer megerősítették, akarják a hulladéktározót.

„Beszéltem a fiatalokkal, de nem tudom, kik indítványozták az akciót” –jelentette ki a Krónika kérdésére Vas Ilona, aki egyébként helyeselte az akciót, kifejtve, hogy tudomása szerint többen szavaztak nemmel a referendumon, mint igennel, mégis a hulladéktározó létesítését támogató eredményt „hoztak ki”.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke meghökkenve vette tudomásul a Gyergyóremetén történteket, és azt a tényt, hogy anyósát is „belekeverték egy helyi ügybe”. „Volt egy népszavazás, amin született egy döntés. Közvélemény-kutatást pedig végezhet bármilyen civil szervezet. Nem értem, miért sért ez bárkit is?” – mondta a Krónikának Szász Jenő, hozzáfűzve, hogy az anyósa egy kiváló ember, akit különbnek tart sok közéleti személyiségnél.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke tegnap úgy vélekedett, az akció hátterében a megyében már működő, magánkézben lévő hulladéktározó részvényeseit sejti. Mint hangsúlyozta, már kérték az AVE Hargita hulladékgazdálkodási vállalatot, hogy tisztázza, van-e köze az ügyhöz, és a prefektus közbelépését is igényelték.

Amint arról beszámoltunk, miután több lehetséges helyszín is felmerült Hargita megye regionális hulladéktározójának befogadására, 2009. szeptember 27-én referendum keretében döntött Gyergyóremete lakossága arról, hogy a község északi részén, mintegy hat kilométerre a központtól Gyergyóvárhegy irányában, a 153D megyei út mentén hozzák létre a megye második hulladéktározóját. A népszavazáson a község közel 60 százaléka vett részt, és több mint 83 százalékuk a hulladéktározó befogadása mellett voksolt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés