2010. szeptember 01., 10:042010. szeptember 01., 10:04
Ezért a polgármester által csütörtökre öszszehívott rendkívüli tanácsülésen is kitartanak eddigi álláspontjuk mellett, vagyis alkotmányellenesnek tartják a sürgősségi kormányhatározatot és nem egyeznek bele a leépítésekbe.
Korábban a polgáriak pártja ki is vonult a rendes havi tanácsülésről, amikor a leépítésekről szóló napirendi pont megvitatásához érkeztek. Azóta az ombudsman révén meg is támadták a kormányhatározatot, és eddig pozitív visszajelzéseket kaptak, ezért megvárnák az ombudsman végleges döntését. „Szavazatainkkal nem leszünk a népünket romboló cinkostársak” – monda Szász, aki úgy tudja, hogy a jelenlegi helyzetben sem zárolhatják az önkormányzat számláit. Ezzel szemben Ladányi László Zsolt, Hargita megye prefektusa arról számolt be, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzat hétvégéig kapott haladékot, hogy rendezze ügyeit.
Az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezete eközben saját soraiban is rendet próbál teremteni, és véget akar vetni az elnökválasztás szülte, hónapok óta húzódó konfliktusnak. A tisztújító küldöttgyűlés megszervezése az érintettek szerint jó úton halad. Az RMDSZ-szervezet tisztújítását koordináló testület a hétvégén ülésezett, hétfőn pedig a körzeti elnökök ültek össze egy eligazító megbeszélésre. A koordináló testület feladata az új elnökség megválasztásának előkészítése, megszervezése.
Mint ismeretes, Székelyudvarhelyen tavaly decemberben elakadt és konfliktusokba csapott át az esedékes tisztújítás körüli vita, Bunta Levente pedig nemrég lemondott a városi RMDSZ-nél betöltött elnöki tisztségéről. A mostani megbeszélések eredményeiről Kovács Péter ügyvezető alelnök, a testület elnöke számolt be, amely szerint a résztvevők megegyeztek abban, hogy a városi körzeti szervezetek, a MIÉRT székelyudvarhelyi tagszervezetei, az országosan társult szervezetek helyi képviselő-testületei, valamint a városban működő platformok delegálhatnak küldötteket. Ezek listáját szeptember 23-áig kell iktatni az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezetnél. A városi szervezet 8 körzete szeptember 3–23. között kell lebonyolítsa a jelölőgyűléseket, amelyen szavazati joggal jelen lehetnek a gyűlés időpontja előtt legalább 7 nappal beiratkozott fizető tagok is. Az elnökjelölteknek szeptember 15-éig kell iktatniuk jelölési dossziéjukat a széki szervezetnél.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.