Hirdetés

Számos erdélyi településen gyűjtenek adományokat a rászorulóknak

•  Fotó: Caritas

Fotó: Caritas

Számos erdélyi településen mutatják be a Gyulafehérvári Főegyházmegye szeretetszolgálata, a Caritas tevékenységét.

Krónika

2024. október 03., 19:172024. október 03., 19:17

Amint a szeretetszolgálat honlapján bejelentette, az Egymillió csillag a rászorulókért elnevezésű nyilvános eseményt október 11-én szervezik.

„A tizenhat éve hagyományosan megrendezett akciónkkal az elmúlt években Egymillió csillag a szegényekért, illetve Egymillió csillag a nélkülözőkért címen vonultunk ki Erdély különböző városainak köztereire, hogy gyertyát gyújtsunk a szegényekért együttérzésünk jeléül,

Hirdetés

és pénzadományokkal segítsük őket. Kezdetben az akció célja az adománygyűjtés volt, amelyet nehéz szociális hátterű emberek megsegítésére szántunk, erre utalnak az említett megnevezések is. Idén a Caritas sokszínű szolgáltatásainak bemutatására helyezzük a hangsúlyt október 11-én” – szerepel a felhívásban. A Caritas továbbra is lehetőséget biztosít az adományozásra. Az akció településenként eltérő programjaival hamarosan jelentkeznek. A közlemény részletezi, hogy a szeretetszolgálat kiket tart rászorulóknak: betegeket, magányosakat, öregeket, nehéz sorsú vagy sajátos nevelési igényű gyerekeket, útkereső fiatalokat.

Csatlakozni lehet az akcióhoz a következő helyszíneken:

– Marosvásárhelyen a Színház-téren, október 11-én, 18 órától;

– Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc-téren (Bethlen negyedi park), október 11-én, 18 és 20 óra között;

– Csíkcsicsóban a Szent Antal templom előtt, október 13-án, 20 órától;

– Kézdivásárhelyen a Kanta utca 2. szám alatt, október 11-én, 17 órától;

– Szovátán az Amfiteátrum előtti téren, október 11-én, 17 órától;

– Petrozsényben a Maria Stein nappali foglalkoztatóközpontban október 11-én, 12 órától;

– Bodzafordulón a város központjában (Piața Nouă), október 18-án, 15 órától.

Felajánlásokkal lehet segíteni:

– állapotos édesanyák szülés előtti és utáni tanácsadását, baba-mama csoportokban való részvételét;

– kisgyermekek játékos fejlesztését;

– kisiskolások délutáni foglalkoztatását az iskolaelhagyás megelőzése érdekében;

– fogyatékkal élő gyerekek terápiás foglalkoztatását;

– fiatalok továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadását;

– ágyban fekvő betegek otthoni gondozását;

– magukra maradt idősek ellátását meleg ebéddel;

– idős személyek magányának enyhítését tartalmas, társas programok révén.

Például:

20 lej elég egy meleg ebédre;

115 lej elég egy óra fejlesztő terápiára;

120 lej elég egy óra otthoni ápolásra;

200 lej elég egynapi bentfekvő ápolásra az idősotthonban.

Online adományozásra is van lehetőség, részletek a Caritas honlapján találhatóak.

korábban írtuk

Ismét felgyúlnak az Egymillió csillag szolidaritási akció fényei a nélkülözők megsegítéséért
Ismét felgyúlnak az Egymillió csillag szolidaritási akció fényei a nélkülözők megsegítéséért

A Gyulafehérvári Caritas idén is megszervezi az Egymillió csillag a nélkülözőkért elnevezésű szolidaritási és adománygyűjtő akcióját Maros, Hargita és Kovászna megyében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés