Hirdetés

Számítanak a magyarországi tanárokra

Marosvásárhely – Megállapodást írnak alá ma a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a budapesti Semmelweis Egyetem képviselői a posztgraduális képzésről és a tanárcseréről. A magyar orvosképzést hivatott elősegíteni az az együttműködési szerződés, amelyet ma írnak alá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Semmelweis Egyetem vezetői. A két intézmény között eddig is működött két–három hetes részképzési csereakció. A ma aláírandó szerződés a posztgraduális képzés, a rezindenscsere, a doktorátusi dolgozatok kotuteláris vezetése, illetve a tanárcsere meghonosítását célozza.

Gazda Árpád

2008. július 02., 00:002008. július 02., 00:00

Emellett tisztázzák, kik azok a tanárok, akik ajánlkoznak, hogy vendégkurzusokat tartanak. A posztgraduális képzés során 3–6 hónapos időtartamú részképzésekről lehet szó. „A budapesti gerincsebész professzorral már megbeszéltem, hogy több hónapos továbbképzést biztosítanak olyan Marosvásárhelyen végzett fiatal orvosoknak, akik ebben az ágazatban szeretnének szakosodni. Már el is fogadták az első jelöltünket, aki három hónapig teljes ellátást és százezer forint költőpénzt kap a budapesti egyetemtől” – mesélte lapunknak Nagy Örs rektorhelyettes. Emellett, mivel a MOGYE-n a diákok fele magyar anyanyelvű, a tanári karnak azonban csak 30 százaléka magyar ajkú, nagy szükség van a felkészült, tapasztalattal rendelkező magyar oktatókra, vendégtanárokra. „Azért sokkal kisebb a magyar tanárok részaránya, mint a magyar diákoké, mert miközben kiharcoltuk, hogy a helyek felét a magyar diákoknak tartsák fenn, a hiányzó tanárokat nem lehet egyik évről a másikra pótolni. Évek kellenek ahhoz, hogy valaki professzori rangra emelkedjék” – részletezte Nagy.
Az együttműködésnek azonban nemcsak a magyar tagozat veszi majd hasznát. Idén a MOGYE három új diszciplínáját akkreditálták: az egyik az angol nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés. Ezen a szakon 50 költségtérítéses helyet hirdetnek meg, de túljelentkezés esetén e létszámon felül is fogadnak diákokat. Elsősorban az arab országokból és Indiából érkező fiatalokra számítanak, de olyan jelzést is kaptak, miszerint az Erdélyből elszármazott családok gyerekei is itt szeretnének tanulni, hisz a 4500 dolláros évi tandíj vonzó a nyugatiak számára. Emellett további két új szak indul: a táplálkozástan és a kinetoterápia. Ezeken kizárólag költségtérítéses oktatást terveznek beindítani, és ha lesz rá igény, akkor magyar tagozat is indul.

Máthé Éva


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés