Kovászna városában legkevesebb hat önkormányzati képviselőnek kellett volna benyújtania a tervezetet, de mivel ezt csak három MPP-s tette meg, Lőrincz Zsigmond polgármester beleegyezése is kellett az iktatáshoz. Kovászna polgármestere jóváhagyta a dokumentum iktatását, de a november 30-i időpont későbbre halasztásának feltételével. Bodokon is hasonló helyzet alakult ki, de ott a polgármester visszautasította a tervezet iktatását. Gazda Zoltán elmondta, a törvény által előírt közviták hatástalanok, a vidéki településeken senki nem nyilvánít véleményt, és városokon sem szólnak hozzá érdemben a témához. Csinta Samu, az MPP Kovászna megyei ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, hogy az MPP és az SZNT feladata, hogy közérthetővé tegye az autonómia fogalmát, ami „jelenleg az emberek többsége számára annyit jelent, mint az autópálya vagy az autogén hegesztés: auto-val kezdődik”.
Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke kifejtette, az autonómia fontos mindenki számára, ezért azt javasolják a szövetség polgármestereinek, hogy bocsássák közvitára a referendumról szóló tervezetet, tanácstagjaiknak pedig, hogy szavazzák meg azt. Albert Álmos szerint azonban ezeket a tervezeteket megfelelően elő kell készíteni, térképekkel, részletes indoklással, hogy a népszavazás valóban kivitelezhető legyen. A közvitán kívül tájékoztatásra, népszerűsítésre van szükség, különben csak látszatcselekvés a tervezet benyújtása. Albert Álmos hangsúlyozta, a népszavazást nem a parlamenti választásokkal egy időben kell megszervezni, nem szabad egybemosni a kettőt. Különben az idő rövidsége miatt sem kivitelezhető a november 30-i dátum, hiszen az elfogadott határozatokat a prefektúra bármikor megtámadhatja.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.