2009. október 02., 09:302009. október 02., 09:30
Bár vannak látogatók, a sóbarlang nyeresége minimális, hiszen a költségek mellett az önkormányzatnak is bért kellett fizetnie az uszoda használatáért. A tanácsi határozat szerint az önkormányzat egy év alatt öt részletben fizeti majd ki a vételárat, összesen 100 ezer lejt.
A tanács már júliusban napirendre tűzte a sóbarlang megvásárlását, akkor azonban elhalasztották a döntést az ügyben, mert a tanácstagok egy része úgy vélte, válságban luxusnak minősül egy ilyen kiadás, a többiek viszont azzal érveltek, hogy hosszú távon hasznos lehet a sepsiszentgyörgyiek számára a betegségmegelőzésben és a kezelésben egyaránt hasznos létesítmény.
Végül a testület elfogadta azon tanácstagok véleményét, akik azt hangoztatták, kár lenne bezárni a sóbarlangot, hiszen a légúti megbetegedések száma növekszik, és nem mindenki engedheti meg, hogy a tengerparton gyógyíttassa magát orvosok által javasolt sós levegővel. Mint arról beszámoltunk, a befektetők tavaly több mint hét tonna sót hozattak a Holt-tenger környékéről, mivel ez sok mikroelemet tartalmaz, így több betegség gyógyítására alkalmas.
A holt-tengeri só teszi lehetővé, hogy a mesterséges sóbarlangban az országban egyedülálló módon a pajzsmirigy-elváltozásokat is kezelni tudják, ugyanakkor a különböző bőrbetegségek, például a pszoriázis tüneteit is enyhíti. A létesítmény emellett alkalmas a légúti, szív, és érrendszeri betegségek, allergiák, gyomorfekély, neurózisok és stresszes állapot kezelésére. A befektetés értéke mintegy 30 ezer euró volt.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.