
2008. november 14., 12:222008. november 14., 12:22
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere úgy nyilatkozott: a sípálya megépítésétől azt remélik a helybéliek, hogy jelentősen növekedni fog a városba látogató turisták száma, az idegenforgalmi idény pedig jövőtől akár száz nappal is meghosszabbítható. Az önkormányzat úgy tudja, míg 2006-ban hozzávetőleg 90 ezer turista látogatott a Hargita megyei üdülővárosba, ez a szám tavaly 140 ezerre duzzadt, így Albert Tibor polgármester szerint a sípálya átadása révén remélhetőleg több mint 200 ezerre nőhet a Tusnádfürdőre látogatók száma. A városvezető közölte: amennyiben lesz rá anyagi keret, újabb sípálya kiépítésén gondolkodnak, ami sokkal nagyobb, hosszabb lenne, mint a decemberben elkészülő sportlétesítmény. Az új pályához vásároltak már hótaposót, és jövőre két hóágyút is beszereznének. A téli hónapokban korcsolyázásra is lesz lehetőség.
Tusnádfürdőn nőttek az elszállásolási lehetőségek is: a városban jelenleg három nagyobb és két kisebb szálloda üzemel, a nagyobbak 160, a kisebbek 40–50 ággyal. A helyi vendéglátó-ipari egységek tulajdonosainak 75 százaléka romániai vállalkozó, az üdülővárosban ugyanakkor két magyarországi vendégfogadó is várja a vendégeket. A helyiek inkább 1-2 szobás vendégfogadásra alkalmas helyet alakítottak ki lakásukban.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.