„Serdülőkorban” a bányászok sítelepe

„Aki bulizni, szórakozni akar, az menjen a Prahova völgyébe, aki viszont sízni szeretne, az ide jöjjön, a Sztrázsára” – idézte egyik vendége következtetését Emil Pãrãu vállalkozó, a Zsil-völgyi síparadicsom fő beruházója. És ha valaki körbejárja az ország felkapott sítelepeit, meggyőződhet arról, hogy van némi valóságalapja az idézett megállapításnak. A Lupény fölötti hegyen ugyanis – ha van igény rá – egy időben hat „tányéros” sílift húzza, és egy libegő emeli a csúcsok felé a sízőket. Jóllehet a libegő nem a lecsúszások utáni mászást váltja ki, jobbára azt a célt szolgálja, hogy a vendégek feljussanak a ködös, piszkos szénmedencéből a sípályákhoz. Nem javallott ugyanis a Lupényból induló keskeny, meredek, szerpentines földutat választani a feljutáshoz. Nemcsak azért, mert az aljban tábla hirdeti: bírságra számíthat, aki kétkerék-meghajtású autóval, hólánc nélkül vág neki a hegynek, hanem azért is, mert fent szinte lehetetlen parkolóhelyet találni.
Így hát, aki a Sztrázsára megy, annak már otthon úgy kell pakolnia, hogy csomagjait lehetőleg egyben, egyetlen mozdulattal fel lehessen rakni a libegő székére. A folyamatosan mozgó kábelt, melyen a székek csüngenek, csak szükséghelyzetben állítják meg. No és a síelni indulónak meg kell barátkoznia azzal a gondolattal is, hogy a libegő aljában kell hagynia gépkocsiját, melyet csak a hazautazáskor láthat ismét.

Örökmozgó hótaposók
Amint a libegő széksora kiemelkedik a völgyből, felséges látvány tárul az utazó elé. Bal felől az 1864 méteres kopár Sztrázsa-csúcs, hátul, a völgy túlsó oldalán pedig a Retyezát havas, sziklás ormai. A sztrázsai felvonók közül a két felső 1450 méteres magasságig jut el. Amint Emil Pãrãu megemlíti, stratégiai céllal építette ki ezeket a gerincig. Innen ugyanis tovább lehet terjeszkedni felfelé és a túlsó oldalra is. Már be is szerezte két újabb sífelvonó alkatrészeit, ezeket azonban csak akkor szereli fel, ha a kereslet meghaladja a most működő pályák kapacitását. Hó általában van bőven. Az egyik északi fekvésű pálya mellett – amint a befektető említi – tavaly még húsvét után is működött a felvonó. Sztrázsán egyébként a többnyire kopár hegyoldalban szinte bárhol lehet csúszni, és csak afféle konvenciónak számít, hogy mit is tekintenek a sízők pályának. A házigazdák által pályának tekintett területeket egyebek mellett annak alapján lehet azonosítani, hogy minden este elegyengetik rajtuk a buckákat a cég hótaposó gépei. Itt ugyanis nemcsak afféle kiállítási tárgynak számítanak ezek a gépek, mint sok más sítelepen.
A buckák csupán a legrégebbi pályán, a Szlalomon maradnak meg. Ez ugyanis annyira meredek, hogy nem lehet rámenni a hótaposóval. „Hamarosan ezt is megoldjuk” – teszi hozzá Pãrãu. Méghozzá úgy, hogy a pálya tetején egy cölöpöt vernek a földbe, és a gépek majd ehhez rögzített kötélen csüngve végezhetik a dolgukat. A Szlalom pálya azonban sajátos eset, a pályák többsége kezdőknek, középhaladóknak is megfelel.

Mit mennyiért?
A sízés ma már a Sztrázsán sem olcsó mulatság. A hegyen még a lupényi bányavállalat építette az első sífelvonókat, hogy a bányászok a mélyből a magasba mehessenek kikapcsolódni. Az egykori, alacsonyan tartott árak még a szocialista munkaverseny szellemét voltak hivatottak lendíteni. Ebből a hagyományból azonban mára is maradt még valami. Az ezer métert megközelítő hosszúságú felvonókon 30 ezer régi lejt kell fizetni egy felvonásért. Bérlet nem vásárolható, a jegyek azonban (egy kivételével) bármelyik síliftnél érvényesek. Emil Pãrãu azt reméli, hogy jövőre sikerül olyan mágneskártyás fizetési rendszert bevezetnie, mely lehetővé teszi a kedvezményes felvonási díjat azok számára, akik sokat síznek.
Az idei szezon talán az első, amikor nem javallott csak úgy, előzetes szállásfoglalás nélkül felmenni a hegyre, a sítelepet ugyanis a temesváriak után a bukarestiek is felfedezték. A libegő tetejénél egymás hegyén-hátán épült villákban, menedékházakban, szállodákban általában 300 ezer régi lejt kérnek egy személytől egy éjszakára. Szállást elvileg a sízőhely nevét viselő internetes oldalon lehetne foglalni, ez azonban csak elméleti lehetőség, a honlapot még nem sikerült valamennyi hasznos adattal feltölteni.
„Én annak örvendenék a legjobban, ha a völgyben épülnének szállodák, panziók, és a hegyre nem lakni, hanem sízni jönnének a turisták – magyarázza Pãrãu. – Akkor az egész Zsil völgye haszonélvezője lenne a sztrázsai síturizmusnak.” Ehhez azonban elsősorban az kellene, hogy megyei úttá nyilvánítsák, és bárki számára járhatóvá tegyék a felvezető utat.

Vezetékek és vezetéknevek
A hegyen lépten-nyomon azt tapasztalja az ember, hogy a síliftesek, a szállásadók egymást Janinak, Gyuszinak, Józsinak, Sanyinak szólítgatják, és többüknek a családneve is magyarosan cseng. A férfiak azonban alig, vagy egyáltalán nem beszélik őseik anyanyelvét. Egyikük románul magyarázza: „Én még tudok valamennyire magyarul, mert két évig dolgoztam odaát az enyémeknél, a tatabányai szénfejtésben.” A sípályákon azonban – az aljban felállított Avram Iancu-szobor ellenére – nem a hazafias, hanem az üzleti szellem a meghatározó. Három pálya mellé is lámpaoszlopokat állítottak, és ha a sízők bírják, akár este tízig is működnek a felvonók.
Nemcsak a sízőknek, a vezetékeknek is bírniuk kell a megterhelést. Vonatkozik ez mind a víz-, mind a villanyhálózatra, ugyanis egyiket sem a mostani sztrázsai forgalomra tervezték. Mindez abban nyilvánul meg, hogy előfordul: csak hörög a csap a szálláson, a pályák esti világítását pedig csak akkor lehet bekapcsolni, ha a kivilágítatlan pályákon már leállították a sífelvonókat. Ha azonban Sztrázsa kinövi e serdülőkori betegségeit, esélye van arra, hogy az ország egyik legfelkapottabb sítelepévé váljék.

Megnyílt Kovászna megye harmadik sípályája
Bartos Lóránt Szombat délelőtt a felső háromszéki Gelencén hivatalosan is átadták Kovászna megye harmadik sípályáját. Az önkormányzat és egy helyi magánvállalkozó összefogásának eredményeként létrehozott pálya éjjeli világítással és két felvonóval is rendelkezik. A szánkó, illetve a mellette található sípálya hossza 400-400 méter, a területet az önkormányzat adta használatba. Fejér Imre gelencei vállalkozó, a létesítmény üzemeltetője azt tervezi, hogy a sípályát a jövőben 1100 méteresre bővíti. Ígérete szerint a gelenceiek hétköznaponként bérmentesen használhatják a pályát, a más településekről érkező sportolóknak jelképes bért kell majd fizetniük a felvonó használatáért. Kovászna megyében eddig Kommandón és Sugásfürdőn működött sípálya.