Hirdetés

Rühösséget diagnosztizáltak egy bánsági pszichiátria három páciensénél

rüh

Az emberi rühösség csak embertől kapható el. Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) járványügyi vizsgálatot indított a Széphelyen (Jebel) működő pszichiátriai kórházban, miután három beutaltnál rühösséget állapítottak meg.

Krónika

2026. január 09., 17:192026. január 09., 17:19

A kórház menedzsere, Marius Ciprian Olaru pénteken megerősítette az Agerpres hírügynökségnek, hogy a DSP ellenőrzést folytat az intézményben az ügy kivizsgálására, és a rüh tovább terjedésének megakadályozására.

Idézet
A DSP-t csütörtökön értesítette a széphelyi pszichiátriai kórház három, december 30-án megerősített rühösségi esetről a betegek körében. Az egészségügyi intézmény belső járványügyi vizsgálatot indított, és bevezette a szükséges megelőző intézkedéseket. A betegeket elkülönítették, és a bőrgyógyász által előírt kezelést kapják” – közölte Cornelia Bubatu, a DSP szóvivője.

A hivatalnok szerint a DSP vegyes ellenőrző csoportot állított fel a Közegészségügyi Felügyeleti Osztály és az Ellenőrzési Szolgálat munkatársaiból, akik kiszálltak a pszichiátriára a helyzet felmérésére. Szükség esetén további intézkedéseket is elrendelnek.

A rühösség emlősök (köztük az ember) és madarak bőrbetegsége, melyet rühatkák általi fertőzés okozhat. Emberben kizárólag a Sarcoptes scabiei nevű faj okozza a rühösséget. Mivel a különböző rühatka-fajok erősen gazdaspecifikusak, ezért az emberi rühösség csak embertől kapható el. A fertőzés főként testi érintkezéssel terjed, például emberről emberre, kutyáról kutyára stb. Állatokban a rühatka-fertőzések tünetmentesek is lehetnek. Fertőzött ruhával is terjed.
Járata vékony karcolásnak látszik. Elhanyagolva, későn észlelve a hajas fejbőrre is eljut. Gyógyszeres kezeléssel a fertőzött személy 24 óra alatt rühatkamentessé tehető. Fontos a környezet atkamentesítése is, elsősorban a testtel érintkező textíliák 60 Celsius-fok feletti mosása. A fertőzés atkaölő, ún. akaricid szerekkel gyógyítható, az egyik népszerű hatóanyag a benzil-benzoát.

korábban írtuk

Rühösséggel kezelik az illegálisan működtetett idősotthon lakóit
Rühösséggel kezelik az illegálisan működtetett idősotthon lakóit

Az illegálisan működtetett nagycsanádi idősotthonban talált 74 idős személy közül tizenegyet rühösséggel ápolnak a temesvári Victor Babeș járványkórházban és a városi kórház bőrgyógyászati osztályán.

korábban írtuk

„Embertelen körülmények” uralkodnak a dicsőszentmártoni pszichiátrián egy civil szervezet szerint
„Embertelen körülmények” uralkodnak a dicsőszentmártoni pszichiátrián egy civil szervezet szerint

Az egészségügyi miniszter sürgős közbeavatkozását kéri egy civil szervezet a dicsőszentmártoni kórház pszichiátriai osztályán tapasztalt „embertelen körülmények” miatt. A kórház vezetése egyoldalú tájékoztatással vádolja a szervezetet.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 16., péntek

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
Hirdetés