Hirdetés

Rossz üzlet? A bíróság első fokon érvénytelenítette a zsibói Wesselényi-kastély eladását

•  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Fotó: MTI/Kiss Gábor

A Szilágy Megyei Törvényszék kedden kimondott első fokú ítéletében érvénytelenítette a zsibói Wesselényi-kastély eladási szerződését. Ennek nyomán egyelőre nem lehet magyar állami tulajdon a több mint két évszázada épült ingatlan.

MTI

2022. december 20., 17:462022. december 20., 17:46

2022. december 20., 18:322022. december 20., 18:32

A kastélyt az örökös Janicskó András tíz évig árulta, majd 2021 áprilisában adta el a kolozsvári Micro Vision kft-nek, amely azonnal túl is adott az ingatlanon, így a magyarországi Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került.

Az adásvételt a Szilágy Megyei Tanács támadta meg, mert úgy vélte: az adásvétellel megfosztották a törvény által biztosított elővásárlási jogától, amelyről tájékoztatta is az eladót. Az örökös viszont úgy tekintette, hogy az önkormányzat kifutott a határidőből az elővásárlási joga érvényesítésével.

Hirdetés

korábban írtuk

Szilágyi Róbert: nem a vásárlót, hanem az örököst pereljük a zsibói kastély eladásáért
Szilágyi Róbert: nem a vásárlót, hanem az örököst pereljük a zsibói kastély eladásáért

Szilágy Megye Tanácsának semmi kifogása a jóhiszemű vásárlókkal szemben, az önkormányzat az örökös ellen indít pert a zsibói Wesselényi-kastély eladása miatt, mivel nem tartotta tiszteletben a tizenöt napos elővásárlási jogról szóló törvénycikkelyt – nyilatkozta a Krónikának a nagy visszhangot kiváltott&

A törvényszék elrendelte, hogy töröljék a telekkönyvből a 2021-es tulajdonosváltást, és a Manevi Zrt. kérését elfogadva arra kötelezte a Micro Vision Kft.-t, hogy fizesse vissza a Manevinak a 830 ezer eurós vételárat, valamint a közjegyzőnek fizetett 78 448 eurós hitelesítési, és 72 623 lejes szerződéskidolgozási költségeket.

A zsibói Wesselényi-kastélyt csaknem egy évtizeden át árulta az örökös, aki belátta, hogy képtelen előteremteni a kastély felújításához és működtetéséhez szükséges összegeket. A kastélyra a bukaresti Artmark Historical Estate Kft. kereste a vásárlókat, folyamatosan csökkentve az árat.

A romániai törvények elővásárlási jogot biztosítottak a román államot megtestesítő intézményeknek: a kulturális minisztériumnak, a Szilágy Megyei Tanácsnak és a zsibói polgármesteri hivatalnak. Miután a kulturális tárca 2021 márciusban lemondott az elővásárlási jogáról, a Szilágy megyei önkormányzat jelezte, hogy megvásárolná az épületet. A tanács április 28-i ülésén határozott az adásvételi tárgyalások elkezdéséről, tárgyalóbizottságot nevezett ki, és pénzt is elkülönített a költségvetésében az üzletre. Csak később szembesült azzal, hogy a történelmi jelentőségű ingatlan már egy bő héttel korábban gazdát cserélt.

A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély hasznos területe 2200 négyzetméter. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen botanikus kert működik.

A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam az épületért csekély összegű kártérítést fizetett, amelyet a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott. A restitúcióról végül 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság.

A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok (úttörők) házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne.

korábban írtuk

A magyar állam körözte le a Szilágy megyei önkormányzatot a zsibói Wesselényi-kastély megvásárlásában
A magyar állam körözte le a Szilágy megyei önkormányzatot a zsibói Wesselényi-kastély megvásárlásában

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került a zsibói Wesselényi-kastély. Az impozáns műemlék épület jelenlegi tulajdonosát jelző, szerdán kiállított telekkönyvi kivonatot a kastélyt eladó örökös juttatta el az MTI tudósítójának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés