2009. május 04., 08:532009. május 04., 08:53
A kérdőíveket tizenhárom Bihar megyei iskola 800 magyar tagozaton tanuló diákja töltötte ki, a készítők az elmúlt héten a részleges eredményeket tették közzé: azokat, amelyeket a megyeszékhely iskoláiból kaptak. A nagyváradi magyar tannyelvű osztályok diákjainak 85 százaléka vallotta azt, hogy szeretné egyetemen vagy főiskolán folytatni tanulmányait, és mindössze négy százalék állította határozottan, hogy nem áll szándékában továbbtanulni.
Székedi Levente, a társadalomtudományi tanszék oktatója elmondta, ami a népszerűséget illeti, a PKE nincs valami szerencsés helyzetben: a középiskolások több mint fele inkább állami egyetemre szeretne járni, mint magánintézetbe.
Érdekesség, hogy az Ady Endre Gimnázium diákjainak legnagyobb része a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemet részesíti előnyben, míg a két magyar tannyelvű egyházi iskola, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, illetve a Szent László Római Katolikus Gimnázium tanulóinak nagyobbik része a PKE-n, a Mihai Eminescu Főgimnázium magyar tannyelvű osztályaiba járó fiatalok pedig legszívesebben a Nagyváradi Egyetemen tanulnának tovább.
Az egyetemi oktatással szemben a válaszadók 41 százalékának az a legfőbb elvárása, hogy magyar nyelven folyjon. 17 százalék az oktatás minőségét, 15 százalék pedig a térbeli közelséget jelölte meg elsődleges szempontként. Arra a kérdésre egyébként, hogy milyen nyelven szeretné a tanulmányait folytatni, 55 százalék válaszolta azt, hogy magyarul, 11 százalék ugyanis románul, 23 pedig vegyes tannyelvű egyetemen vagy főiskolán szeretne tanulni.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.