
Fotó: A szerző felvétele
2010. október 15., 09:342010. október 15., 09:34
A szaktárca delegációja megvizsgálta az utcanév-változtatásokra vonatkozó tanácshatározatokat, és több kifogást is megfogalmazott. Szerintük a határozattal nem tartották be az „ítélt dolog hatályának jogi alapelvét”. Ez valójában arra vonatkozik, hogy ha egy kérdésben egyszer már született végleges bírósági döntés, akkor a tanács nem szavazhatja meg újra.
Mint ismeretes, az önkormányzat a kilencvenes évek vége óta kétszer próbálta feldarabolni a közel két kilométer hosszú sugárutat, a határozatokat minden esetben megtámadta a prefektúra, és azokat a bíróság is mindig törvénytelennek nyilvánította. A bíróság véglegesen úgy döntött, hogy az 1918. december 1. nevet nem lehet megváltoztatni, hisz egy 1991-es parlamenti határozat szerint minden megyeszékhelyen lennie kell a román nemzeti ünnepről elnevezett főútnak. A tanács idén májusban harmadik alkalommal szavazta meg a határozatot, hogy a vasútállomástól a város központjáig húzódó sugárutat három részre osztják: az állomástól az Olt negyedbeli villanyrendőrig továbbra is a román nemzeti ünnep dátuma az utca neve, a középső szakaszt Mihai Eminescuról, a belvárosit Petőfi Sándorról nevezték el. Azzal érveltek, hogy a jogszabály nem rendelkezik az út hosszáról, így a közel két kilométer hosszú utat fel lehet osztani.
György Ervin prefektus nem támadta meg a határozatot, így az új megnevezések bekerültek a romániai utcanevek jegyzékébe. A prefektus a Krónikának elmondta, a bizottság kikérte az ő véleményét is, amit írásban el is küldött. A kormánybiztos szerint a kifogás, amire az ellenőrző bizottság hivatkozott, nem megalapozott, mert a törvény szerint a bíróság által visszavonatott, és az új határozat csak abban az esetben azonos, ha a kötelezően három elem: a tárgy, az ok és felek is azonosak. Ez az utcanevekről szóló határozatokban nem áll fenn. „Továbbra sem fogom megtámadni az utcanevekre vonatkozó tanácshatározatot” – szögezte le György Ervin.
A belügyminisztérium bizottsága ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy a határozatban nem jelölik meg a forrást, amelyből az érintett lakosok személyi igazolványait kicserélik. A polgármester elmagyarázta, a személyazonosságokat kiállító iroda az önkormányzat fennhatósága alá tartozik, így ha ingyen kiállítják a dokumentumot, nem lesz bevételük, de kiadásuk sem. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat összesen 36 utca elnevezéséről vagy név-változtatásáról döntött, a határozatok érvénybe léptek, de nem mindegyiket érvényesítették, hogy ne kelljen egyszerre kicserélni valamennyi táblát és személyi igazolványt. Jelenleg a Petőfi Sándor, a Mihai Eminescu, az Attila utca neve használható. „Törvényesen jártunk el, az önkormányzatok autonómiája értelmében a helyi tanácsnak jogában áll eldönteni, mi legyen egy utca neve. Nem tudják annyiszor megtámadni, ahányszor az önkormányzat erről szavazni tud” – szögezte le Antal Árpád.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.