
Kompromisszumos megoldás. Két román osztálynak is jut hely a református ingatlanban
Fotó: Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elfogadta, hogy a nagyváradi Nicolae Balcescu Általános Iskola kilenc magyar tannyelvű osztálya mellett két román tannyelvű osztályt is befogad az iskola számára díjmentesen felajánlott épületébe.
2022. szeptember 05., 19:252022. szeptember 05., 19:25
2022. szeptember 05., 20:152022. szeptember 05., 20:15
A hétfőn született egyezségről Csűry István püspök az MTI-nek elmondta: olyan kiegészítő jegyzőkönyvet csatoltak a polgármesteri hivatallal kötött eredeti szerződéshez, amely
„A kilenc osztályterem mellett van még két olyan termünk, amelyekben tantermet rendezhetünk be. Ha szükség van rá, ha bajban vannak, két román tannyelvű osztályt is szívesen befogadunk” – nyilatkozta az MTI-nek a püspök.
Csűry István azt is elmondta, hogy a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megkeresésükre többségi szavazattal úgy ítélte meg, hogy nem történt diszkrimináció. A testületen belül is megoszlottak azonban a vélemények a magyar tagozat költöztetéséről, négyen utasították el, hárman látták igazoltnak a diszkrimináció vádját. A püspök hozzátette: olyan döntést kívántak hozni, amely mindenki számára megnyugtató. Arra is kitért, hogy a polgármester vállalta a még hiányzó minisztériumi jóváhagyások beszerzését ahhoz, hogy a tanítás a református egyházi épületben is megkezdődhessen.
Florin Birta, Nagyvárad polgármestere az Ebihoreanul.ro portálnak elmondta: az egyházzal kötött szerződést a 2022-2023-as tanévre módosították, úgy, hogy immár lehetővé válik a román tannyelvű osztályoknak is a református egyházi épületbe való költöztetése. A polgármester azt közölte, hogy legalább egy román osztály odaköltözik. Florin Birta kijelentette: maga utazik Bukarestbe, hogy megsürgesse a szükséges minisztériumi engedélyek kibocsátását. A polgármester valószínűsítette, hogy a következő héttől már nem kell két váltásban tanulniuk a Nicolae Balcescu Általános Iskola diákjainak.
Nagyváradon a hétfői iskolakezdés előtti napokban az keltett indulatokat, hogy az Oktatásügyi Minisztérium – szegregáció gyanúja miatt – nem járult hozzá ahhoz, hogy a Nicolae Balcescu Általános Iskola magyar tannyelvű osztályai a református püspökség által ingyenesen felajánlott, újonnan felújított épületbe költözzenek. Ezért az iskolában hétfőtől – a megfelelő számú tanterem hiányában – két váltásban indult el a tanítás.

Feketébe öltöztek a tanárok, fehér karszalagot viseltek a szülők a hétfő reggeli tanévnyitón a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskolában, tiltakozásul az ellen, hogy a szegregációs vádak miatt a diákoknak délutáni oktatásra kell áttérniük.

Kelemen Hunor szerint elfogadhatatlanok a bánffyhunyadi, illetve a nagyváradi oktatási botrányban megfogalmazott szegregációs vádak.

Elutasítják a szegregáció vádját a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola ügyében érintett oktatási és egyházi vezetők a Csűry István református püspök Facebook-oldalán közzétett román nyelvű nyilatkozatban.

Szegregációra hivatkozva akadályozzák a nagyváradi Nicolae Bălcescu általános iskola magyar osztályainak elköltöztetését pár nappal a tanévkezdés előtt.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
1 hozzászólás