Hirdetés

Román gyerekeket is nevelnek a méltatlanul támadott, most megnyílt magyar óvodában Bánffyhunyadon

Az óvodában beíratott 35 gyermek máris birtokba vette a játszóteret is •  Fotó: Rostás Szabolcs

Az óvodában beíratott 35 gyermek máris birtokba vette a játszóteret is

Fotó: Rostás Szabolcs

Egy év kihagyás után megkezdte működését a magyar állami támogatásból tavaly felépült, ám a városi önkormányzat román többségének ellenállása miatt zárva maradt óvoda Bánffyhunyadon. A református egyház által magánóvodaként működtetett kisdedóvó keddi ünnepélyes tanévnyitójának meghívottai kihangsúlyozták: bebizonyosodott, hogy összefogással minden akadály leküzdhető. A tanintézetben 35 kisgyerek kezdi meg az óvodáséletet, akiknek mintegy negyede román nemzetiségű. Az egyik román anyuka a Krónikának nyilatkozva megtiszteltetésnek nevezte, hogy gyermeke magyar óvodába járhat.

Rostás Szabolcs

2023. szeptember 12., 13:422023. szeptember 12., 13:42

2023. szeptember 14., 14:122023. szeptember 14., 14:12

„Beteljesedett, amit megálmodtunk, amit be mertünk vállalni. Rengeteg még a tennivaló, sok támogatás kell még ennek az intézménynek a működtetéséhez, de továbbra is állunk a feladat elébe” – jelentette ki Jakab Mihály bánffyhunyadi református lelkipásztor Kalotaszeg fővárosának vadonatúj óvodájának keddi tanévnyitóján. A vadonatúj talán mégsem a legpontosabb jelző az oktatási intézményre, hiszen a kétszintes, a magyar állam 300 millió forintos (4 millió lej) támogatásával felépült

napközit tavaly júliusban avatták fel, az oktatás azonban a tervezett időpontban, 2022 szeptemberében nem indulhatott be.

Hirdetés

Mégpedig azért, mert – mint arról beszámoltunk – a román Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete annak idején megvétózta, hogy csak magyar tannyelvű óvoda és bölcsőde működjön az új épületben, és azt a feltételt szabta a tanintézet önkormányzati finanszírozásának támogatásához, hogy zárják be a város két másik – régi épületben működő – óvodáját, és a gyermekeket költöztessék át a magyar állami támogatásból épített intézménybe.

korábban írtuk

Elutasította a magyar kormány által épített óvoda működtetését a tanács Bánffyhunyadon
Elutasította a magyar kormány által épített óvoda működtetését a tanács Bánffyhunyadon

Elutasította a bánffyhunyadi tanács a magyar kormánypénzből épült óvodának az önkormányzati kezelésbe vételét és működtetését.

Ennek mentén magyarellenes hangulatkeltés robbant ki, amelynek eredményeképpen tavaly augusztusban a városi képviselőtestület elutasította az óvoda önkormányzati kezelésbe vételét és működtetését. A református egyház végül idén úgy döntött, hogy magánóvodaként működteti az intézményt a 2021-es népszámlálás szerint 8069 lakosú (közülük 1817-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek) Kolozs megyei városban.

Tavaly kudarcot éreztek, most hálát mondanak

A keddi ünnepélyes tanévnyitón elhangzott, igehirdetést követő beszédében Kató Béla református püspök éppen az óvoda kálváriájára utalva megállapította: miközben az ember hajlamos arra a következtetésre jutni, hogy a földi hatalom a legerősebb, amellyel szemben nem tud tenni semmit, az oktatás-nevelés beindítása is azt bizonyítja, hogy nem emberé, hanem Istené a hatalom.

Kató Béla református püspök megdicsérte a kalotaszegieket az óvodaügyben tanúsított kitartásukért •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Kató Béla református püspök megdicsérte a kalotaszegieket az óvodaügyben tanúsított kitartásukért

Fotó: Rostás Szabolcs

„Ennek a hatalomnak az árnyékában tudjuk elindítani most ezt az óvodát. Bár tavaly úgy éreztük, hogy kudarcot vallottunk valamiben, most hálát adhatunk Istennek, hogy birtokba vehetjük az intézményt” – jelentette ki az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

A bánffyhunyadiak kitartását méltatva Kató Béla óriási dolognak nevezte, ha egy közösség maga döntheti el, miként neveli a gyerekeit. Vincze M. István kalotaszegi esperes felszólalásában elmondta, ezután is lesznek, akik megpróbálnak keresztbe tenni az intézménynek, szerinte azonban összefogással képesek lesznek leküzdeni a nehézségeket.

Korszerű körülmények fogadták a bánffyhunyadi óvodába beíratott gyermekeket az új létesítményben •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Korszerű körülmények fogadták a bánffyhunyadi óvodába beíratott gyermekeket az új létesítményben

Fotó: Rostás Szabolcs

Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes új kezdetnek, új kihívásnak nevezte az óvoda beindítását, örömének adva hangot, hogy ha magánintézményként is, de megkezdheti működését a tanintézet. Búzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere háláját fejezte ki mindazoknak a „harcostársaknak”, akik hozzájárultak az óvoda létrejöttéhez, és főleg működtetéséhez.

Van remény az állami finanszírozásra

Az ünnepélyes ceremónia után a szülők és a kisgyerekek, valamint a meghívottak ismét meggyőződhettek arról, hogy a Május 1 utcai, 4 óvodai és egy bölcsődei csoport befogadására alkalmas modern létesítmény minden igényt kielégít. A tanintézetben 35 kisgyerek kezdi meg az óvodáséletet két csoportra osztva, napközi formában, az ételt Kalotaszentkirályról szállítják be számukra. A bánffyhunyadi tanintézetben négy óvónő és egy dadus oktatja-neveli a kicsiket, akiket ugyanakkor pszichológus-asszisztens is felügyel.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Amikor arról kérdeztük, van-e még kilátás arra, hogy a tanintézet a helyi önkormányzat támogatásában is részesüljön, Török Ferenc megyei tanfelügyelő, az óvoda menedzsere a magyarellenes hangulatkeltésre utalva rávágta: „a tavaly történtek után nem is tartok rá igényt!” Aztán némileg finomított a mondandóján, és kifejtette:

amennyiben minden jól alakul, nem szorulnak rá a városi finanszírozásra, az új oktatási törvény értelmében ugyanis állami támogatásra lehetnek majd jogosultak.

„A romániai normatív támogatási rendszer azt jelenti, hogy az állami támogatás követi a gyereket. Az oktatási törvény ugyanakkor kimondja, hogy állami finanszírozásra jogosult minden olyan akkreditált, engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely nem kér tandíjat a gyermekektől. Mi ennek a feltételnek megfelelünk, és ha a jövőben ezt megkapnánk, fedezné a költségeink mintegy 90 százalékát” – magyarázta a Krónikának Török Ferenc. A bánffyhunyadi református egyházközség gondnokaként is tevékenykedő oktatási szakember hozzátette, igaz, hogy a „keskenyebb úton” haladva kezdi meg működését az óvoda, ám vétek lett volna parlagon hagyni a korszerű létesítményt.

Nagyszerű lehetőség, megtiszteltetés a románok számára is

A magyar óvoda kerrékkötői számára igazi fricska, hogy a beíratott gyermekek közel negyede, 8 kicsi román nemzetiségű vagy vegyes házasságból származik. Meg is kérdeztük az egyik román anyukát, milyen megfontolásból adta magyar intézménybe csemetéjét, és nyíltan elmondta: számukra ez egyformán jó lehetőség és megtiszteltetés.

Török Ferenc tanfelügyelő, az óvoda menedzsere szerint bővíteni kívánják a tanintézetet •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Török Ferenc tanfelügyelő, az óvoda menedzsere szerint bővíteni kívánják a tanintézetet

Fotó: Rostás Szabolcs

„Tíz évig Svédországban éltünk, ahonnan három hónapja telepedtünk vissza Romániába. Nagyon örülök, hogy a kisfiam újabb idegen nyelvet elsajátíthat, ami ráadásul a svédben használt ö vagy ü hangoknak köszönhetően nem is olyan idegen. Ez egy plusz lehetőség, hiszen minél több nyelvet megtanul, annál szélesebb lesz a horizontja” – magyarázta lapunknak lelkesen a fél szemmel a szőke göndörfürtös kisfiára figyelő Nadia Capotă.

Hozzátette, az is sokat nyomott a latban, hogy itt angolul, valamint hangszeren is tanulhatnak a gyermekek. „Higgye el, az ittenihez hasonló adottságokat, feltételeket Svédországban nem biztosítottak az óvodában. Mi ugyanakkor megtiszteltetésnek is vesszük, hogy itt nevelik a gyermekünket” – mondja az édesanya, akinek nagyobbik fia az iskolát kezdte a most elrajtolt tanévben.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

És hogy miként zajlik majd az oktatás ebben a felállásban? A négy óvónő közül Fazakas Emília és Miklós Brigitta lapunknak elmondta, magyar nyelvű nevelésben részesülnek a kicsik, a fő tevékenységek így zajlanak majd, de az elején természetesen anyanyelvükön segítenek majd értekezni a román apróságoknak. „Előnyükre fog válni, hogy a magyar és román gyerekek között szorosabb kapcsolat alakulhat ki” – mondták az óvónők. Kolléganőjük, Gálfi Brigitta hozzátette: meggyőződése szerint egy éven belül a román gyerekek képesek lesznek elszavalni egy négysoros verset magyarul.

korábban írtuk

Magánóvodaként működteti a református egyház a támadások kereszttüzébe került óvodát Bánffyhunyadon
Magánóvodaként működteti a református egyház a támadások kereszttüzébe került óvodát Bánffyhunyadon

Magánóvodaként lát neki a református egyház Bánffyhunyadon a magyar állam finanszírozásával épült, a román többségű önkormányzat által megtorpedózott oktatási intézmény működtestésének – tudta meg a Krónika Jakab Mihály református lelkipásztortól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 16., péntek

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
Hirdetés