Hirdetés

Romák randalíroztak Csíkmadarason

Csíkmadarasi romák egy csoportja fenyegette meg a község polgármesterét, Bíró Lászlót hétfőn este, mivel az elöljáró azzal vádolta a rendőrségen a család egyik tagját, hogy feltört egy járművet. A polgármester a Krónika érdeklődésére elmondta, az incidenst megelőzően egy roma nemzetiségű férfi egy, a helyi vendéglátó-ipari egység előtt parkoló járművet próbált feltörni, de elszaladt, amikor rájött, hogy észrevették.

Gyergyai Csaba

Forró Gyöngyvér

2010. február 03., 12:312010. február 03., 12:31

Az eset szemtanúja – a helyi önkormányzat alkalmazottja – azonnal értesítette a rendőrséget, majd a polgármestert. Amikor az elöljáró a helyszínre ért, a rendőrség már igazoltatta a közeli kocsmában tartózkodó roma nemzetiségű személyeket. Ezt követően a polgármester két ismerősével hazafelé indult, lakhelye előtt pedig a közelben lakó romák egy csoportja várakozott, vasvillákkal, lapátokkal felszerelkezve.

„Azonnal értesítettem a csendőrséget, és csak a beavatkozásuk akadályozta meg, hogy ne kerüljön sor tettlegességre – magyarázta Bíró László. Az elöljáró elmondta, az elmúlt időszakban egyre több betörést jelentettek a helyi rendőrségen, csak az elmúlt hónapban négy ilyen esetről tud. A roma etnikumú garázdálkodók minden alkalommal idős személyekhez törtek be, ruhaneműt és élelmiszert loptak, de előfordult már, hogy gépkocsikat törtek fel.

„Nem akartunk nagy felhajtást kelteni, mi magunk próbáljuk megoldani ezeket az ügyeket – mondta a polgármester, hangsúlyozva, hogy a településen szó sincs etnikai konfliktusokról. – Tárgyaltunk már a Csíkmadarason élő roma családok képviselőivel is, elmondtuk nekik, hogy amennyiben nem változtatnak viselkedésükön, nem tudnak beilleszkedni az itt élő közösségbe.” A rendőrség tegnapi közleménye szerint a 22 éves G.J.-t gyanúsítják minősített lopási kísérlettel, akit három rokonával együtt garázdaság miatt is megbírságoltak.
Az elmúlt hónapokban több hasonló esetről is érkezett hír Hargita megyéből.

Mint arról beszámoltunk, július végén a Romani Criss roma jogvédelmi szervezet tüntetést szervezett Csíkszeredában, mivel állításuk szerint Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban magyar lakosok százai tartják rettegésben a romákat: felégették házaikat, legyilkolták lovaikat és kutyáikat. Emiatt – a szervezet szerint – idős emberek és gyerekek kényszerültek elhagyni lakhelyüket és az erdőben menedéket keresni. Ezt az állítást azonban több ízben is cáfolták a két község elöljárói, kihangsúlyozva, hogy a magyar lakosságot tulajdonképpen a tilosban legeltetések, apró tolvajlások zavarják és az a tehetetlenség, amit a rendőrség tanúsít az ilyen bejelentések alkalmával.

A múlt héten az Amnesty International, a világ legnagyobb emberjogi szervezete felszólította a román hatóságokat, hagyjanak fel a roma lakosság kényszerkilakoltatásával, és garantáljanak lakhatási jogot számukra. A szervezet által készített, Hulladékként bánnak velük című esettanulmányban csíkszeredai romákat szólaltattak meg, akik álnéven mesélnek arról, hogy a helyi önkormányzat értesítés nélkül kilakoltatta őket. A tanulmányban megszólaltatott egyik roma férfi szerint közösségüket a városi szennyvíztisztító mellé, a hatóságok által odatelepített fémkonténerekbe költöztették, ahol nincs víz, fűtés, illetve villanyáram.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés