
Romaintegrációs céllal létesítenek szociális farmot Szatmár megyében, ahol a hátrányos helyzetű cigány közösségek tagjai felügyelet mellett maguk termelhetnek zöldségeket, majd értékesíthetik is azokat – jelentette be Adrian Ştef, a megyei önkormányzat elnöke.
2014. április 08., 19:182014. április 08., 19:18
Ştef az ügyben Svájc romániai nagykövetével, Jean Hubert Lebettel, Laczikó Enikővel, a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályának államtitkárával, valamint Löchli Tündével, a szatmári egyházmegyei Caritas igazgatójával tárgyalt az ügyben.
A megbeszélést annak nyomán szervezték, hogy a svájci kormány által finanszírozott, szintén a romaintegrációt célzó másik projekt nyitórendezvényén nézeteltérés alakult ki az érintettek között arról, hogy a politikai szféra vagy a civil szervezetek tehetők felelősség a közel 25 éve zajló törekvések sikertelenségéért.
Cigányoknak szóló tévécsatorna indult
Beindult kedden az első, romáknak szóló televíziós adó Kolozsváron, amelyet egyelőre online követhetnek a nézők, néhány hónap múlva azonban a kábeltévé-szolgáltatók műsorába is bekerülhet – jelentette be Aurel Pascu, a projekt kezdeményezője. A 40 ezer euróból létrehozott Romanian Gipsy Reality csatorna sugárzását a Romák Nemzetközi Napja alkalmával kezdték el. „Eddig nem volt közvetlen kommunikáció a cigány közösségek és a média között, amely általában nem a valóságot közvetíti a közösségről. A csatorna révén így szeretnénk hozzájárulni a romák integrálásához” – magyarázta Pascu.
A svájci pályázat révén egyébként két Szatmár és egy Máramaros megyei roma közösség társadalmi beilleszkedését kívánják segíteni.
Az Adrian Ştef által most beharangozott projekt keretében a felek közösen hoznak létre egy farmot, ahol a romák a megtermelt javakat saját hasznukra értékesítik.
Löchli Tünde lapunknak elmondta: az ötletet azért is tarja hasznosnak, mert Németországban és Ausztriában már bevett gyakorlatról van szó, sőt már Romániában is létesült hasonló termelőegység a temesvári Caritas felügyelete alatt.
„Nem csak gazdasági célú társaságról beszélünk, hiszen a kezdeményezés szociális vetülete is igen hangsúlyos: a roma közösség tagjai rendet, felelősséget tanulhatnak.
A tevékenység tulajdonképpen munkaterápiaként is felfogható” – vélekedett a Caritas igazgatója. Hozzátette: az elképzelés jól kiegészíti majd az említett, Szatmár és Máramaros megyei integrációs projektet.
Átalakítják, modernizálják az ikonikus brassói Fekete templom körüli teret, a nagyszabású projekt keretében kőből készült szökőkutat, az impozáns épület stílusához illeszkedő padokat és pihenőalkalmatosságokat, információs kőtáblákat helyeznek el.
Nyilvánosan bírálta a magyar nyelv használata miatt Pataki Csabát, a Szatmár Megyei Tanács elnökét az USR megyei szervezete, de az RMDSZ-es politikus szerint a román párt melléfogott.
A Wizz Air bejelentette, hogy Kolozsvárról két újabb helyszínre indít járatokat: az egyik célpont nem új, hiszen korábban már szerepelt a kínálatban, csak megszüntették.
Romániában a magyarellenes megnyilvánulások továbbra is jelen vannak mind a közéletben, mind a mindennapokban – állapítja meg kedden közzétett hírlevelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Petícióval fordul a csíkszeredai városvezetés Ilie Bolojanhoz annak érdekében, hogy utólag lehessen csökkenteni a helyi adókat és illetékeket, illetve a fogyatékkal élőknek lehessen kedvezményeket biztosítani – erről döntött kedden a város tanácsa.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Súlyos baleset történt hétfő este a Nagyvárad–Félixfürdő közötti országúton – a váradszentmártoni kerülőúton –, ahol két személygépkocsi ütközött.
Több mint 67 ezren látogatták a közgyűjtemény kiállításait és rendezvényeit. A legnépszerűbbek közé tartozik az 1848–1849-es Ereklyemúzeum és a világhírű magyar festők műveiből álló Képtár.
A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település közelében patakba esett és életét vesztette hétfőn egy testvérpár: egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.
szóljon hozzá!