Hirdetés

Őrizetben a Transilvania Bank kolozsvári alkalmazottja

Több mint 150 ezer eurót tulajdonított el ügyfelei folyószámláiról a Transilvania Bank egyik kolozsvári kirendeltségének alkalmazottja, akit nemrég helyezett 29 napos letartóztatásba a Kolozs Megyei Törvényszék.

Krónika

2010. szeptember 15., 09:022010. szeptember 15., 09:02

A rendőrség szervezett bűnözés elleni főosztályának tájékoztatása szerint Elena Mirela Perţe, a pénzintézet Széchenyi téri fiókjának munkatársa több mint egy éve rendszeresen megrövidítette a betétesek számláit. A banki alkalmazott két nyugdíjas személyazonosságát felhasználva számlákat nyitott, majd ezekre irányította át az ügyfelektől ellopott összegeket: összesen 520 ezer lejt és 33 ezer eurót.

A rendőrség szerint Mirela Perţe elsősorban idős, valamint a banki ügyintézés terén kevésbé tájékozott személyektől tulajdonított el pénzt, emiatt csalás és informatikai bűnözés alapos gyanújával letartóztatták. A Transilvania Bank egyébként tegnap közleményben jelezte: a történtek nyomán felbontotta az alkalmazott munkaszerződését, az elsikkasztott összegeket pedig maradéktalanul visszaszolgáltatta a károsult ügyfeleknek.

A pénzintézet közölte azt is, hogy a bűncselekményt a bank vezetősége észlelte, és az általa tett rendőrségi feljelentés nyomán indult el a nyomozás. A kolozsvári különben nem az első eset, amikor banki alkalmazott meglopja az ügyfeleket. Augusztus elején néhány száz személy megrohamozta a Credit Europe Bank brassói fiókját, miután kiderült, hogy számlájukról jelentős valutaösszegek eltűntek. A holland érdekeltségű pénzintézet vezetősége által végzett belső vizsgálat megállapította, hogy az egyik brassói alkalmazott mintegy másfél millió eurót irányított át – többek között külföldre – a számlákról; a Credit Europe Bank néhány napon belül ugyancsak pótolta a hiányzó összegeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés