2008. június 23., 00:002008. június 23., 00:00
A testület tagjainak eskületétele után ugyanis napirenden szerepelt a két alpolgármester és a bizottsági tagok megválasztása, de ezt az RMDSZ-es tanácstagok kérésére, a román képviselők támogatásával elnapolták a ma délutánra összehívott ülésre. Az MPP-s tanácsosok hiába kérték, hogy a magyar–magyar együttműködés jeleként már az alakuló ülésen válasszák meg az alpolgármestereket. Kovács István, az MPP frakcióvezetője a Krónikának elmondta: egyrészt azért ragaszkodtak ahhoz, hogy már az első ülésen nevesítsék az alpolgármestereket, mert szeretnék, ha mihamarabb elkezdődne az önkormányzati munka, másrészt pedig le akarták szögezni, hogy az alakulat mindkét alpolgármesteri tisztséghez ragaszkodik.
Három jelentkező két helyre
A pénteken beiktatott Antal Árpád újdonsült polgármester kifejtette: azért kérték a halasztást, mert szerintük további egyeztetésekre van szükség, hisz az MPP a kampányban úgy nyilatkozott, hogy Gazda Zoltán színészt jelöli az egyik alpolgármesteri tisztségre, a másikat pedig felajánlja az RMDSZ-nek. Ezzel szemben a választások után a polgáriak már mindkét alpolgármesteri tisztséget maguknak követelték. Minderről a két szervezet a mai tanácsülést megelőzően is egyeztet. Információink szerint a szövetség Czimbalmos Kozma Csabát vagy Sztakics Évát jelöli az alpolgármesteri tisztségre, míg az MPP Gazda Zoltánt, Bálint Józsefet, Pethő Istvánt vagy Bereczki Kingát látná szívesen az alpolgármesteri székben. Emellett a Kovászna Megyei Román Pártszövetség is igényt tart az egyik helyettesi tisztségre. Közleményükben leszögezik, hogy a román pártok olyan városokban biztosítottak alpolgármesteri tisztséget RMDSZ-es politikusoknak, ahol a magyarság kisebbségben van. Ezért bíznak abban, hogy ezt a gesztust a magyar pártok viszonozni fogják. Antal Árpád azonban korábban már több ízben is leszögezte: személye a garancia arra, hogy Sepsiszentgyörgynek két magyar alpolgármestere lesz.
Baróton is halasztottak
Baróton sem döntöttek az alpolgármester személyéről a tanács pénteki alakuló ülésén, az erdővidéki városban kedden választanak helyettest. „Mindenképp olyan embert javasolnánk, illetve támogatnánk a tisztség elnyerésére, aki nem a felesleges szembenállás, hanem az együttműködés biztosítéka” – közölte a Krónikával Pál-Szilágyi Zoltán tanácsos, az RMDSZ baróti egyeztető tanácsának (BET) elnöke. Ezzel azokat a felröppent híreket igyekezett cáfolni, miszerint a szövetség a néhány éve még az MPP elődjének számító Magyar Polgári Szövetséget erősítő, az utóbbi időszakban az RMDSZ soraiba átnyergelt és független jelöltként tanácsosi mandátumot szerzett Bán István vállalkozót jelölné a tisztségre. Pál-Szilágyi elmondta, valóban szárnyra kaptak olyan hírek, miszerint Bánt azért volna jó a függetlenként, de az MPP támogatásával második mandátumot szerző Nagy István polgármester „mellé” állítani, hogy „legyen a polgármesternek méltó ellenfele, és legyen, aki piszkálja őt”. „Elég volt a négyéves vitából, nem hiányzik a városnak újabb négy év civódás, mert akkor még inkább lemaradunk” – fogalmazott a BET elnöke. Pál-Szilágyi ugyanakkor jelezte: a kampány idején azt sem tartották kizártnak, hogy az MPP alpolgármester-jelöltjét támogassák, csakhogy végre együttműködés legyen a tanácsban. Hozzátette: hétfőn egyeztetnek a szövetség alpolgármester-jelöltjének személyéről.
Egyelőre az MPP sem nevezte meg alpolgármester-jelöltjét. Márton István városi elnök lapunknak elmondta: csak a hétfői tanácskozást követően fogják megnevezni jelöltjüket, esetleg azt az embert, akit mindkét fél elfogad. Márton megerősítette lapunk értesüléseit, miszerint Hoffmann István pénzügyi szakember vállalná a jelölést, de – mint mondta – erről még nem született döntés. Az is felmerült, hogy a tisztségre Nagy István polgármester egykori „főnöke”, Albert Dénes korábbi polgármester lenne a legalkalmasabb. Baróton 2004–2008-ban viták sokasága nehezítette meg az önkormányzat munkáját. A június elsejei választásokon az RMDSZ hat, az MPP öt képviselőt juttatott be a testületbe, négyen függetlenként jutottak be a tanácsba.
Benkő Levente, Kovács Zsolt
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.