Hirdetés

Püspökavatás Nagyváradon és Kolozsváron

Beiktatták tisztségébe Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspököt. Szabó Árpád utódja szombaton ünnepi zsinat keretében foglalhatta el a püspöki széket, az új egyházi vezetőt múlt évben választották az unitárius egyház élére. Nagyváradon felszentelték ugyanakkor Böcskei Lászlót, Nagyvárad 82. megyéspüspökét. Böcskei a nyugdíjba vonult Tempfli Józsefet váltja, akit múlt év végén mentett fel a szolgálat alól XVI. Benedek pápa.

Benkő Levente

2009. március 08., 14:292009. március 08., 14:29

„Úgy érzem, hogy történelmi pillanatot élünk át, mert ma már az előd nem a sírból integet az utód felé, mint ahogyan ez korábban volt, hanem itt van, és megfogja utódja kezét, hogy együtt meneteljenek azon az úton, amelyre Isten rendelte őket. Az egyház azért van, hogy Isten ügyét képviselje a világban. Ha szolgálatunkban sikerült Isten arcát még jobban felmutatni, akkor hivatásunkat betöltöttük. Én ezt a hivatást kívánom utódomnak” – így köszöntötte Szabó Árpád, Erdély leköszönő unitárius püspöke utódját, Bálint Benczédi Ferencet, az erdélyi unitárius egyház kolozsvári ünnepi zsinatán beiktatott 31. püspökét. Az Erdély minden tájáról összesereglett hívek, valamint a Magyarországról, az Egyesült Királyságból, illetve az Amerikai Egyesült Államokból is érkezett egyházi és világi vendégek által zsúfolásig megtelt belvárosi unitárius templomban Szabó Árpád arra utalt, hogy az 1989. decemberi rendszerváltozást követően módosított egyházi alaptörvény előírja: a püspöki mandátum legtöbb kétszer hat évre szól. A két mandátumát kitöltő Szabó Árpád utódját tavaly decemberben a Maros megyei Szászfehéregyházán tartott zsinaton választották meg.

Az egyház feladata: a gyülekezetek lelki építése

Prédikációjában Bálint Benczédi Ferenc is utalt a kommunista rendszerre, amikor úgy fogalmazott: „Akkor bekényszerítettek minket egy sötét alagútba, de mire onnan kiszabadultunk, elfelejtettük, hogy mi volt az alagút előtt”. Ezzel arra az elvégzendő munkára utalt, amely általában az egyházra, ez esetben az unitárius felekezetre is vár, és amelynek – elmondása szerint – lényege a gyülekezetek lelki újraépülése. „Ugyanazt a kérdést teszem most fel magamnak, mint annak idején kezdő lelkészként: tulajdonképpen mi az egyház? Mi az egyház küldetése és feladata? Az, hogy a jézusi evangélium szerint építsen és épüljön” – fogalmazott.

William Sinkford, az amerikai unitárius univerzalista egyház elnöke a testvérkapcsolatok erősítését, Joyce Ashworth, a nagy-britanniai unitárius egyház elnöke a hívek lelki épülését, Hans Bruno Frölich az ágostai hitvallású evangélikus egyház az ökumenikus kapcsolatok tovább ápolását ajánlotta Bálint Benczédi Ferenc figyelmébe, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek pedig azt kívánta az új püspöknek, hogy „legyen Jézus egyházának fején örök mirtuszkoszorú, népének pedig legyen gyógyító pásztora”. Adorjáni Dezső evangélikus-lutheránus püspök Isten áldását kérte a felekezetek közötti jószomszédi kapcsolat megerősítésére, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke pedig arra biztatta unitárius kollégáját: ne engedje, hogy az egyházban az egyéni érdek érvényesüljön. Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, európai parlamenti képviselő reményét fejezte ki, hogy az erdélyi egyházak küzdelme nem lesz hiábavaló, Vasile Someşanul ortodox püspök pedig elismerően szólt a magyar egyházak keresztény közösséget építő igyekezetéről. Mihai Todea görög katolikus püspökhelyettes kiemelte, hogy „napjaink erkölcstelen és hitetlen világában szinte lehetetlen Isten világosságát képviselni, ezért van szükség az egyházat sziklaszilárdan vigyázó vezetőkre”. Támogatásáról biztosította Bálint Benczédi Ferenc püspököt Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Csepregi András, a magyarországi oktatási és kulturális minisztérium titkárságvezetője, Vasile Timiş, a román kulturális és vallásügyi minisztérium államtitkára, valamint László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.

Ünnep a nagyváradi bazilikában is

A hétvégén püspökszentelésre került sor a nagyváradi bazilikában: Böcskei László, Nagyvárad 82. római katolikus megyés püspöke ünnepi szertartás keretében vehette át a püspöki pásztorbotot elődjétől, Tempfli Józseftől, aki három évvel ezelőtt kérte nyugdíjaztatását a Vatikántól. Utódját, Böcskei László pápai prelátust, temesvári székesegyházi kanonokot, általános helynököt december 23-án nevezte ki XVI. Benedek pápa. A szertartás alkalmával zsúfolásig megtelt a nagyváradi bazilika pénteken. Böcskei László kinevezéséről szóló pápai okmányt Francisco Javier Lozano érsek, pápai nuncius olvasta fel, majd Roos Márton temesvári megyés püspök, Ioan Robu bukaresti érsek és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek végezte el a szentelési szertartást.

„Három éve várom ezt a pillanatot” – mondta Tempfli József. A könnyekig meghatódott nyugalmazott püspök elnézést kért mindazoktól, akiket akaratlanul is megbántott, és ígérte, a közösségért fog tevékenykedni, ameddig ereje engedi. A pásztorbot átadását követően Böcskei Lászlót elődje kísérte a püspöki székhez. Böcskei László felszólalásában úgy fogalmazott: püspökként legfontosabb feladatának a közösségépítést tartja, mert „Krisztusra építeni érdemes!”.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés