Hirdetés

Pro Bono Publico az erdélyi magyarságért: konzorciumot kötött három egyetem

Pálfi József, Tonk Márton és Kolumbán Vilmos József rektor a szerdai sajtótájékoztatón •  Fotó: Zoltán Ildikó

Pálfi József, Tonk Márton és Kolumbán Vilmos József rektor a szerdai sajtótájékoztatón

Fotó: Zoltán Ildikó

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Protestáns Teológiai Intézet képviselői szerdán aláírták azt a társulási szerződést, mely által létrehozták a romániai jogi személyként is bejegyzett Pro Bono Publico egyetemi konzorciumot. A három erdélyi magyar felsőoktatási intézmény vezetői sajtótájékoztató keretében ismertették a társulás célját, terveiket, elképzeléseiket.

Tóth Gödri Iringó

2022. január 19., 15:362022. január 19., 15:36

2022. január 19., 15:532022. január 19., 15:53

Tonk Márton, a több városban jelen lévő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora felvezetőként elmondta, hogy a három intézmény között tulajdonképpen már az elmúlt évtizedben is folyamatos volt az együttműködés, és egy ideje már „a levegőben lógott” az összefogás gondolata. Elmondása szerint 2022-ben kijelenthetjük, hogy

létezik egy romániai magyar felsőoktatási hálózat, melynek két alappillére van: a román állami egyetemek magyar tagozatai, illetve a romániai magyar magánegyetemek hálózata

Hirdetés

– utóbbi képviselői most „egy asztalhoz ültek”. A rektor hangsúlyozta, a két pillérnek erősítenie kell egymást, és ebben ez a társulás is segíthet.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

Az erdélyi magyarok érdekében

Tonk Márton kiemelte, hogy szerdán déli tizenkét óra előtt nem sokkal hivatalosan is megszületett a konzorcium: az egyesület a Pro Bono Publico nevet kapta, mely névválasztás hármas indoklással magyarázható.

Egyrészt a társulás az erdélyi magyarok közösségének érdekét, érdekeit kívánja szolgálni, másfelől a romániai közjót is igyekszik szolgálni,

hiszen a képzés által a teljes társadalom általános képzettségi szintjéhez, a társadalom műveltségéhez is hozzájárul. Továbbá a név utal arra is – amit a pro bono kifejezés a köznyelvben is jelent –, hogy mindezt érdekmentesen, mindenféle profithajhászás nélkül szeretnék tenni.

A Sapientia EMTE rektora azt is kiemelte, hogy a frissen létrehozott konzorcium keretein belül körülbelül 3200–3300 diák tanul, ami a romániai magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatók egyharmadát jelenti; ehhez hozzáadódik körülbelül 300 főállású oktató is. A társulás területi lefedettség szempontjából egész Erdélyre kiterjed: Sepsiszentgyörgytől Csíkszeredán, Marosvásárhelyen és Kolozsváron át Nagyváradig.

A létrehozók tervei szerint a jövőben közösen lépnek majd fel céljaik, érdekeik megvalósítása érdekében. Romániai szinten lehetőségük lesz a közös érdekképviseletre, illetve a magyarországi kapcsolatok vonatkozásában vagy akár nemzetközi szinten új lehetőségeket ad ez a konzorcium.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

Több, ami összeköt

Pálfi József, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora elmondta, szerintük is éppen ideje volt, hogy szorosabbra fogják az erdélyi magyar magánegyetemek hálójának a kereteit, mert ezek a keretek erősíthetik a közösséget. Szerinte az az elsődleges feladat, hogy ezt a társulást hasznos tartalommal töltsék fel, mindhárom tagja a maga érdekeivel járuljon hozzá, és időközben kiderül, hogyan tudják alakítgatni a belső határokat.

Pálfi József azt is kiemelte, hogy az intézmények között vannak különbségek is. A nagyváradi székhelyű PKE rektoraként elmondhatja, hogy a határ mentén (akár a Partiumban, akár a Bánságban vagy Máramarosban) sokszor más szempontok érvényesülnek, mint más régiókban, de

alapvetően sokkal több az, ami összeköti a három intézményt, mint a különbségek.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

Piros betűs nap a felsőoktatás történetében

Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora szerint ez egy igazi piros betűs nap az erdélyi magyar felsőoktatás történetében. Meglátása szerint a konzorcium létrehozása lényegében nem egy adminisztratív feladat volt: nagyon fontos, közös tartalma lesz az elkövetkezőkben.

Idézet
Erdélyi magyarként elég kevesen vagyunk, és már nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy külön-külön, párhuzamos szisztémákat fenntartva éljünk”

– hangsúlyozta. Kolumbán Vilmos József hozzátette, a konzorcium lehetőséget teremt arra, hogy doktori iskolát hozzanak létre – hiszen bár mindhárom egyetemnek voltak ilyen irányú elképzelései a múltban, közelmúltban, jelenleg egyik intézményben sem működik ilyen. Hozzátette, hogy a sajtótájékoztató előtt éppen a doktori iskola kérdéséről tárgyaltak, hiszen véleményük szerint többek között ennek a létrehozása is olyan irányba terelheti az erdélyi magyar felsőoktatást, amely a minőséget szolgálja. Szerinte a társulásban mindhárom egyetem szívvel-lélekkel kell hogy részt vegyen – „ami eddig sem volt kérdés, és ezután sem lesz az”.

A doktori iskola létrehozása kapcsán az is elhangzott, hogy olyan tudományterületekre kívánnak fókuszálni, ahol hiányt kell pótolni, ahol problematikus az utánpótlás: például a teológia, alkalmazott mérnöki, élelmiszer-biológia, jogtudomány.

Ezen területeken már van „kapacitásuk” is a doktori iskola létrehozására, már vannak habilitált oktatóik – akik lehet, hogy eddig más, akár hazai, akár külföldi intézményekben csatlakoztak doktori iskolák munkájához, de elérkezett az ideje, hogy a saját intézményeiket erősítsék.

Tonk Márton azt is elmondta, hogy az alapító okirat szerint a konzorciumot egy hét főből álló igazgatótanács vezeti, melynek három tagja a Sapientia, kettő-kettő pedig a PKE és a Protestáns Teológiai Intézet vezetőségéből kerül ki. A tagokat nem személy szerint, hanem az egyetemi funkciók alapján választották ki, így a rektorok, rektor-helyettesek, egyetemi főtitkárok, szenátusi elnökok fogják ellátni a feladatokat. A létrejött jogi személy működését a társult intézmények fogják megteremteni, azaz anyagi bázist a három társult intézmény biztosítja, és projekt-, illetve tevékenységalapon fog működni.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

Áthallgatási lehetőségek

A Sapientia EMTE rektora azt is kiemelte, hogy

a konzorcium sok lehetőséggel jár majd mind a diákok, mind az oktatók számára. Például szeretnék megteremteni az áthallgatás lehetőségét is

– hivatalosan, hiszen eddig is szívesen látták bármely egyetemen az egy-egy órára betérőket. Szeretnék, hogy a tantárgyak szerepeljenek az egyetemek tantervében, azaz hivatalosan felvehetők legyenek opcionális tárgyként, lehessen értük kreditpontokat, jegyet kapni. Elmondta, hogy mivel a tanterveket hivatalosan módosítani kell, ez legkorábban a következő, azaz a 2022-2023-as tanévtől lesz lehetséges. Hasonló lehetőséget teremtenének a tanárok számára is. Azt is elmondta, hogy az áthallgatást az online lehetőségek is segítik, így az egyetemek közötti távolságok is áthidalhatók.

A társulás azt is jelenti, hogy mindhárom egyetem hallgatói és oktatói számára elérhetővé válnak az egyes intézmények erőforrásai, például a könyvtárakat, a nemzetközi adatbázisokat mindenki ugyanúgy, „belsősként” használhatja majd. Továbbá hangsúlyt fektetnek majd a tehetséggondozásra is, akár közös Tudományos Diákköri Konferencia szervezésével, illetve az egyetemi sportra: például szervezhetnek majd magánegyetemi miniolimpiát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés