
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Bűnrészesség gyanújával őrizetbe vettek a rendőrök egy 47 éves férfit annak a három szentandrási testvérnek az ügyében, akiket eltűntnek nyilvánítottak, majd négy nappal később Szerbiában találták meg őket az eltűnésüket bejelentő apjukkal együtt – közölte kedden a Hunyad megyei rendőrség.
2024. október 29., 15:222024. október 29., 15:22
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a férfit azzal gyanúsítják, hogy
A rendőrség szerint a férfi nem Hunyad megyei; átadják őt az ügyészeknek.
Mint ismeretes, a három – 7, 9 és 11 éves – szentandrási gyermeket október 14-én nyilvánították eltűntnek. Eltűnésüket az apjuk jelentette, a férfi azt állította, a bébiszitter értesítette őt arról, hogy nem találja a gyermekeket. A három kiskorút és az apát három nappal később megtalálták a hatóságok Szerbiában, majd másnap reggel visszahozták őket Romániába, ahol a gyermekvédelmi hatóság, illetve a rendőrség képviselői vették át őket.

Megtalálták Szerbiában a Hunyad megyei Szentandrásról eltűnt három gyermeket és az apjukat – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.
A gyerekek apját 24 órára őrizetbe vették, a szülői felügyelettel kapcsolatos szabályok megsértése, a hatóságok félrevezetése és illegális határátlépés elősegítésének gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. A dévai bíróság döntése alapján Adrian Marţian szabadlábon védekezhet az ellene zajló vizsgálat során.

Szabadlábon védekezhet Adrian Marţian, annak a három szentandrási testvérnek az apja, akiket eltűntnek nyilvánítottak, majd Szerbiában találtak meg a hatóságok.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!