Hirdetés

Potápi Árpád János: bő tíz év alatt háromszáz milliárd forint beruházás jutott a határon túli magyarsághoz

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A szocialisták utolsó teljes évéhez képest az Orbán-kormány több mint tízszeresére növelte az évente nemzetpolitikai célokra fordított támogatások nagyságát – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.

MTI

2023. augusztus 12., 15:212023. augusztus 12., 15:21

2023. augusztus 12., 18:422023. augusztus 12., 18:42

Potápi Árpád János a Magyarok Országos Gyűlésén a kormány nemzetpolitikájáról tartott előadásán úgy fogalmazott, a határon túl elért eredmények imponálóak, szinte nincs a Kárpát-medencének olyan magyarok lakta települése, ahova a kormány támogatásai vagy programjai ne jutottak volna el.

Mintegy ötezer szervezet, intézmény kapott támogatást, és több mint száz nemzeti jelentőségű programot, intézményt tart fent a kormány évről évre.

Hirdetés

309 milliárd forintból 5400 beruházás valósult meg az elmúlt 12-13 évben – tudatta a politikus, kiemelve 155 új óvoda építését és 725 meglévő felújítását. Hozzátette: a kormány célja, hogy minden magyar, illetve vegyes házasságban született gyermeknek elérhető legyen a magyar óvodai nevelés, hogy azt követően a magyar iskolába iratkozhassanak be.
Egységes pályázati rendszert vezettek be, éppen most zárják az idei pályázati kört, amelyben kétmilliárd forintnyi támogatás áll a civil és egyházi szervezetek rendelkezésére – fogalmazott Potápi Árpád János.

Az államtitkár elmondta, a Szülőföldön magyarul program keretében a tanévet – a bölcsődétől egészen az egyetemig – befejező magyar diákok családjai által pályázható oktatási, nevelési támogatás összege 22 400 forintról idén ősztől 100 ezer forintra nő. Kiemelten fontos, hogy minden magyar gyermek anyanyelvi oktatásban vegyen részt. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, akik nem így tesznek, azok gyermekeinek nagy része elveszti magyar identitását – hangsúlyozta.

•  Fotó: mogy.hu Galéria

Fotó: mogy.hu

A politikus kitért a Határtalanul programra is, amelyben eddig csaknem 550 ezer gyerek vett részt a kormány által száz százalékban támogatott osztálykiránduláson valamely határon túli területen.

Az államtitkárság fontos partnere a Rákóczi Szövetség, amelynek táboraiban tíz turnusban ezer fiatal vesz részt évente a nyugati magyarságból, a diaszpórából – közölte Potápi Árpád János. Mint mondta, a nemzetpolitikában egyre inkább jelentősebbé válik a sport területe is, a csapatsportágak mellett támogatást kapnak az egyéni sportok, és újjáélesztették a lovassportot is a Kárpát-medencében.
A családok támogatásáról szólva a politikus kifejtette, 2018-tól a külhoni magyarok is igényelhetik az anyasági támogatást, e családok számra pedig babakötvényt és babacsomagot is biztosítanak.
A Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programok célja a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatása révén segíteni, hogy a határon túli családok szülőföldjükön boldoguljanak. Az elmúlt években több mint 60 ezer vállalkozót értek el ezek a támogatások – közölte az államtitkár.

Magyarország története legnagyobb humanitárius segítségnyújtási programját indította el az orosz-ukrán háború kitörése után,

eddig 45 milliárd forint segítséget nyújtott Ukrajnának. Ez idő alatt 1,5 millió ember menekült el Ukrajnából Magyarországon keresztül, és sokan közülük jelenleg is itt élnek – mondta Potápi Árpád János. Hozzátette: 2015 óta szinte teljes egészében a magyar kormány biztosítja a kárpátaljai magyar intézményrendszer fenntartását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
Hirdetés