Hirdetés

Politikai tisztogatás a Bihar megyei tanügyben?

Hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolja Ilie Bolojan nagyváradi polgármester a Bihar megyei tanfelügyelőség vezetőjét, Dorel Lucát. A liberális párti elöljáró szerint Luca fenyegetéssel próbál rákényszeríteni egyes tanintézmény-vezetőket, hogy mondjanak le tisztségükről.

Nagy Orsolya

2009. szeptember 07., 09:502009. szeptember 07., 09:50

Bolojan polgármester szombati sajtótájékoztatóján jelen volt a révi gimnázium igazgatója, Florin Mălai is, akit állítása szerint Luca azzal fenyegetett, hogy amennyiben nem mond le saját akaratából, különböző tanfelügyelőségi ellenőrzések során rossz minősítést kap majd, és kénytelen lesz távozni a gimnázium éléről. A polgármester hangsúlyozta: nemcsak a révi igazgatóról van szó, az elmúlt időszakban több hasonló esetről is tudomást szerzett.

Florin Mălai elmondta: a főtanfelügyelő pénteken telefonon hívatta be az irodájába, és határozottan felszólította a lemondásra, miközben azt sem hallgatta el, kit látna szívesen a helyén: Técsi Ferencet, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelenlegi tagját. Luca egyébként maga is demokrata-liberális párti, tagja a nagyváradi önkormányzat képviselő-testületének. Mălai a pénteki találkozón közölte Lucával, nem mond le, mivel menesztését csakis a tanügyi tárca rendelheti el.

„Igazságtalannak tartom, hogy a lemondásomat kérje a főtanfelügyelő, hiszen úgy gondolom, a munkámat tisztességesen végeztem. Míg a főtanfelügyelő kizárólag politikai kifogásokat tud felhozni ellenem, úgy vélem, amit tesz, az visszaélésnek minősíthető” – fogalmazott az iskolaigazgató. Ilie Bolojan közölte: kérni fogja a főtanfelügyelő lemondását, és az ügyben írásbeli interpellációval fordul a tanügyminiszterhez.

A polgármester reméli, hogy Ecaterina Andronescu tárcavezető nem beszélt a levegőbe, amikor megígérte: személyesen kéri fel a megyei főtanfelügyelőket, ne bocsássanak el senkit politikai okokból. Boloján aozzátette, véleménye szerint Dorel Luca főtanfelügyelő a kormánykoalíció parancsai szerint végzi munkáját.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés