Hirdetés

Politikai időhúzás miatt nem alakulhatott meg a partiumi megyeszékhely képviselő-testülete

időhúzás

Az RMDSZ két tanácsosa: Veres Attila Csaba az első, Horváth Júlia a második mandátumát kezdi

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Kvórumhiány miatt nem alakulhatott meg a június 9-i (előre hozott) helyhatósági választások eredményeként összeállt új aradi képviselő-testület, ugyanis a megválasztott önkormányzati képviselők egyharmada sem jelent meg a hétfő kora délutánra összehívott ülésen. Az RMDSZ két, továbbá a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) négy tanácsosa letette ugyan a hivatali esküt, de az új döntéshozó fórum egy későbbi időpontban kezdi csak meg a munkáját.

Pataky Lehel Zsolt

2024. november 11., 19:012024. november 11., 19:01

2024. november 12., 13:532024. november 12., 13:53

Ahogy a – politikusi körökben terjengő – szóbeszéd alapján sejteni lehetett, sem a két kormánykoalíciós alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megválasztott képviselői nem jelentek meg a hétfőre összehívott alakuló ülésen. A délután fél hármas kezdési időpontban Călin Bibarț PNL-es polgármesteren kívül Lilioara Stepănescu jegyző, Tóth Csaba prefektus és a kormánybiztosi hivatal több tisztviselője, továbbá az RMDSZ két és az AUR négy tanácsosa, hozzátartozóik, újságírók és a polgármesteri hivatal néhány alkalmazottja volt a városháza dísztermében.

Miután a jegyző ismertette a helyhatósági választások eredményét rögzítő és a választottak mandátumát megerősítő bírósági határozatot, tudomásul vették, hogy

Hirdetés

a 23 tagú képviselőtestület tagjai nem jelentek meg legalább 50 százalék plusz egy arányban, így nem tekinthető döntésképesnek a közgyűlés, ekképpen meg sem alakulhat.

Ettől függetlenül a jelenlévő legidősebb, illetve a két legfiatalabb tanácsos vezényletével megtartott ülésen a meg- vagy újraválasztott képviselők letették a hivatali esküt, míg a polgármester már egy korábbi dátumon, a bíróságon tett fogadalmat.

Tóth Csaba kormánymegbízott a Krónika kérdésre elmondta:

amíg az új tanács nem alakul meg, a várost érintő ügyekben a mostani képviselőtestület hivatott dönteni.

Mivel előrehozott választásokat tartottak idén, és a 2020-ban megválasztott önkormányzati képviselők mandátuma szeptember 27. előtt nem járhatott le, ezért a törvényalkotó azt a napot jelölte meg referenciadátumként, amitől számítva a polgármesterek 30, a helyi és megyei tanácsosok, illetve a megyei tanácselnökök 60 napon belül kell esküt tegyenek.

időhúzás Galéria

Călin Bibarț polgármester (középen) és Tóth Csaba prefektus az alakuló ülésen

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Ha ebből a határidőből kicsúsznak, elveszítik mandátumaikat, és Tóth Csaba szerint akár az előre hozott választásokig is eljuthat a helyzet, de szerinte ezt egyik párt sem akarja megkockáztatni.

Az aradi képviselőtestületben kiegyensúlyozottak lettek az erőviszonyok a nagy pártok között: a PSD és a PNL 6-6, míg az USR 5 mandátumot szerzett,

ezért kivárásra játszhatnak a politikai alakulatok, hogy az év végi elnök- és parlamenti választás eredményeitől függően alakítsanak helyi együttműködéseket, és osszák el a két alpolgármesteri, meg a szakbizottsági tisztségeket. Erre a felvetésünkre Tóth Csaba prefektus azt válaszolta:

Idézet
Nem akarok találgatni, de szerintem helyi jellegű politikai és személyes érdek-összefonódások állnak a ma történtek hátterében.”

A prefektus szerint túlzás azt mondani, hogy a választói akarat semmibe vétele volt a távolmaradás az alakuló üléstől, de tény, hogy

Idézet
az aradi választópolgárok ennél azért több tiszteletet és figyelmet érdemeltek volna a frissen megválasztott képviselők részéről”.

Az RMDSZ akárcsak az elmúlt két ciklusban, két tanácsossal van jelen a városi közgyűlésben. Horváth Júlia a második mandátumát kezdi meg, és prioritásnak nevezte az aradi magyar oktatási intézmények, a történelmi egyházak, a kamaraszínház és a kulturális-szórakoztató rendezvények megszervezésének a támogatását.

időhúzás Galéria

Foghíjasok maradt a széksorok, távolmaradt a képviselők többsége

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az első mandátumánál lévő Veres Attila Csaba, az RMDSZ volt polgármesterjelöltje nagy megtiszteltetésnek és felelősségteljes feladatnak nevezte a megbízást, és azt ígérte, hogy

a magyar közösség érdekeit fogja szem előtt tartani, de párbeszédet szeretne minden aradi lakossal, etnikai hovatartozástól függetlenül, mert „ami a város érdeke, az a magyarság érdeke is”.

Az RMDSZ a helyhatósági választási kampányban nem titkolta, hogy célja az egyik aradi alpolgármesteri tisztség visszaszerzése, ugyanis korábban 24 éven át volt magyar alpolgármestere a városnak (ebből 20 éven át az idei választásokon már nem induló Bognár Levente viselte a tisztséget), de 2020-ban az RMDSZ-nek nem „osztottak lapot”. Veres Attila Csaba szerint hosszú tárgyalások eredményeként születik majd erről döntés, de amíg nincsenek még kinevezve az alpolgármesterek, lát esélyt arra, hogy akár az RMDSZ jelöltje kapja meg az egyik funkciót.

korábban írtuk

Növelte önkormányzati képviselői számát Arad megyében az RMDSZ
Növelte önkormányzati képviselői számát Arad megyében az RMDSZ

Amellett, hogy megőrizte polgármesterei számát Arad megyében az RMDSZ a június 9-ei helyhatósági választásokon, növelte önkormányzati képviselőinek számát, így a 2024–2028-as ciklusban 54 helyi tanácsosa és két megyei tanácsosa lesz a magyar szervezetnek.

Tóth Csaba prefektus érdeklődésünkre elmondta: az aradin kívül valamennyi Arad megyei helyi önkormányzati képviselőtestület megalakult már, a megyei közgyűlés alakuló ülését pedig a jövő héten tartják meg.

Frissítés

Második nekifutás
November 19-re, kedd 10 órára hívta össze Tóth Csaba prefektus az aradi önkormányzati képviselőtestület újabb alakuló ülését, miután az első kísérlet kudarcba fulladt – tájékoztatott kedden kora délutáni közleményében az Arad Megyei Prefektúra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
Hirdetés