
Eredményes volt a választás, növelte tanácsosai számát az RMDSZ
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Amellett, hogy megőrizte polgármesterei számát Arad megyében az RMDSZ a június 9-ei helyhatósági választásokon, növelte önkormányzati képviselőinek számát, így a 2024–2028-as ciklusban 54 helyi tanácsosa és két megyei tanácsosa lesz a magyar szervezetnek.
2024. június 12., 13:072024. június 12., 13:07
Jelenleg összesen 52 képviselője tevékenykedik az RMDSZ-nek a döntéshozó testületekben, de október második felében, amikor lejár a mostani választott tisztségviselők mandátuma, már 56-an tehetnek hivatali esküt. Akkor dől majd el az is, hogy hány alpolgármesteri pozíciót tud kialkudni a magyar szervezet (jelenleg négy közigazgatási egységben – Kisjenőben, Kisiratoson, Németperegen és Tőzmiskén – van tulipános alpolgármester), de Faragó Péter megyei elnök szerint
Mint köztudott, az alpolgármestereket nem közvetlenül választják meg, hanem a helyi képviselőtestületek tagjai közül kerülnek ki a pártok közti erőviszonyoktól és megegyezésektől függően.

A magyarság arányának megfelelő – sőt helyenként annál nagyobb arányú – szavazatszámokat kaptak az RMDSZ jelöltjei és jelöltlistái Arad megyében a vasárnapi helyhatósági választásokon, sikerült megtartani az öt polgármesteri pozíciót megyeszerte.
Arról már a választások másnapján beszámoltunk, hogy Arad megyében Kisiratoson, Nagyiratoson, Németperegen és Sofronyán újráztak az eddigi RMDSZ-es polgármesterek, illetve Tőzmiskén új, de szintén RMDSZ-es elöljárót választottak.
Péró Tamás megyei ügyvezető elnök
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
– jegyezte meg Péró Tamás megyei ügyvezető RMDSZ-elnök, megyei tanácselnökjelölt a végeredmények ismeretében: kiesett a szövetség eddigi egyetlen képviselője a fakerti tanácsból, illetve egy-egy tanácsost veszítettek Szinte községben (három helyett kettő lesz) és Németpereg községben (hét van jelenleg, hat lesz a jövőben).
A több közigazgatási egységben, amelyekben RMDSZ-es képviselők is jelen vannak, megmaradt a számuk: Kisiratoson (9), Nagyiratoson (4), Zimándújfalun (4), Negyzerénden (3), Aradon (2), Kisjenőben (2), Vingán (2), Újvarsándon (2) és Gyorokon (1). A megyei közgyűlésben továbbra is két RMDSZ-es küldött képviselheti a magyar közösséget.

Emil Bocnak szavazott bizalmat egy újabb polgármesteri mandátumhoz a kolozsvári választópolgárok 46 százaléka, a függetlenként versenybe szálló Sabin Sărmaș a második a voksok 32 százalékával.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!