
Koncertekkel rajtol el a várva várt Tusványos
Fotó: Haáz Vince
A jobboldali értékrendhez ragaszkodó, a másként gondolkodókkal is őszinte párbeszédre nyitott, több generációs rendezvényként kezdődik kedden Tusnádfürdőn az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által közösen szervezett 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
2024. július 22., 13:322024. július 22., 13:32
Az eredeti és a mostani helyszín nevét összevonva Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozatot idén Jobb pályán mottóval rendezik, amely egyrészt az alapítók keresztény-konzervatív, jobboldali ideológiai közösségére, másrészt a logisztikai feltételek fejlődésére utal, hiszen évről-évről javuló körülmények között várja látógatóit a fesztivál – magyarázta az MTI-nek Sándor Krisztina, a rendezvénysorozat politikai programfelelőse.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a Tusványos számtalan lehetőséget kínál a különböző nézeteket valló közéleti szereplők és politikai erők közti szókimondó, konstruktív vitára, ami a kezdetekkor főleg a román–magyar, utóbbi években pedig inkább a magyar–magyar párbeszédben nyilvánult meg.
a szabadegyetem több rendezvénye is lehetőséget teremt arra, hogy a magyar pártok a júniusi voksolással kapcsolatos elemzést, értékelést a nyilvánosság előtt is elvégezzék. A programfelelős szerint biztosra vehető, hogy az erdélyi politikai szereplők – az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői – kibeszéletlen sérelmeiknek olykor „keményebb beszólásokkal” adnak majd hangot, ugyanakkor érdekes vitát ígér a magyarországi ellenzéki pártok részvételével tartandó hagyományos pártpolitikai kerekasztal is.
Megjegyezte: nemcsak a nyilvánosság előtt zajló pódiumbeszélgetések miatt fontos politikai rendezvény a Tusványos, hanem az informális egyeztetésekre, tanácskozásokra is kiváló lehetőséget teremt.
Sándor Krisztina, a rendezvénysorozat politikai programfelelőse
Fotó: Pinti Attila
Elmaradhatatlan programpontja a tábornak a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek vezetőinek péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztala,
A Jobb pályán címmel megrendezendő fórumon a szabadegyetem egyik alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lesz a moderátor.

Jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
A bár a média elsősorban a politikai szereplők nyilatkozataira összpontosít, a Tusványos egyszerre szabadegyetem és fesztivál, ahol a politikai, közéleti rendezvényeken kívül színházi sátor, egyetemi sátor, ifjúsági színpad, sportterasz, valamint népzene- és néptánc programok gazdag választéka várja az érdeklődőket – hangsúlyozta Sándor Krisztina.
Az idei Tusványos 76 partner szervezettel közösen 34 rendezvényhelyszínt működtet. A mintegy 1000 előadót felvonultató több mint 500 programról az internetes honlapon, vagy a Tusványos mobilalkalmazáson tájékozódhatnak a résztvevők.
Sándor Krisztina elmondta:
ugyanakkor a diáktábor és a politikai fórum összefonódása is egy sajátosan többgenerációs rendezvénnyé tette a Tusványost, ahol immár „több nemzedék nőtt fel”, és ahova az alapítók nemcsak gyermekeikkel, hanem – egyesek közülük – már unokáikkal térnek vissza.
Elmaradhatatlan program: szombaton ezúttal is Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tart előadást a sportpálya előtti nagyszínpadon, és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lesz a moderátor
Fotó: Haáz Vince
egyébként a táborba bárki ellátogathat: a belépés délután négy óra előtt ingyenes, a kifejezetten bulizni érkezők pedig négy óra után alkalmanként 30 lejért válthatják meg az egyszeri, vagy 120 lejért az egész heti belépésre jogosító karszalagot.
Bár a hivatalos megnyitóra csak szerda délelőtt kerül sor, a Tusványos központi színpadán – a Blahalouisiana, majd a Bagossy Brothers Company fellépésével – már a keddi, nulladik napon megkezdődik a koncertprogram. Szerdán a Magashegyi Underground és a Honeybeast, csütörtökön Szabó Balázs Bandája, és Ákos, pénteken Nagy Feró és a Beatrice, illetve a Magyar Rocklegendák: Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós koncerteznek a fesztivál központi színpadán. Szombaton a 4S Street, illetve a Kowalsky meg a Vega zárja a fellépők sorát a 33. Tusványoson.

Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost – közölték a szervezők.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
szóljon hozzá!