
Nevetés és jókedv a kórteremben. A kis betegek gyógyulásához szeretnének hozzájárulni a bohócdoktorok
Fotó: Csatlos Tünde archívuma
Több mint egy éve indult el a Bohócdoktorok Erdélyben elnevezésű program, amely a humor, a játék és az emberi kapcsolódás eszközeivel próbál enyhülést vinni a gyermekkórházakba és idősotthonokba. A tapasztalatokról, a bohócdoktori munka módszertanáról és a program jövőbeli terveiről Csatlos Tünde és Gelencsér Tünde, az Erdélyben még újszerűnek számító kezdeményezés vezetőivel beszélgettünk.
2026. május 16., 18:582026. május 16., 18:58
2026. május 16., 18:592026. május 16., 18:59
A kórházi folyosón halk zene szólal meg, majd két piros orrú figura bukkan fel az ajtóban. Nem vizitre érkeznek a szó hagyományos értelmében, mégis végigjárják a kórtermeket. A gyerekek előbb meglepetten nézik őket, aztán nevetni kezdenek – és gyakran velük nevetnek a szülők, sőt az egészségügyi dolgozók is.
Erdélyben mindez még újdonságnak számít. Bár Nyugat-Európában és Magyarországon már évtizedek óta jelen van a bohócdoktori munka,
Közel kétéves előkészítés után 2025 márciusában indult el a Bohócdoktorok Erdélyben program, amelynek célja, hogy a humor és a játék eszközeivel hozzon enyhülést a betegek mindennapjaiba. A kezdeményezés mögött egy határokon átnyúló együttműködés áll: a magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány és a marosvásárhelyi Piros Orr Egyesület közösen dolgozik azon, hogy a bohócdoktori vizitek idővel az erdélyi egészségügyi intézmények mindennapjainak is részévé váljanak.
A Bohócdoktorok Erdélyben program indulásáról, a kezdeményezés fogadtatásáról, az elmúlt egy év tapasztalatiról és a bohócdoktori munka módszertanáról Csatlos Tündével, a marosvásárhelyi Piros Orr Egyesület alelnökével, valamint Gelencsér Tündével, a magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Arra kerestük a választ,
és miért lehet fontos szerepe a humornak, a játéknak és az emberi kapcsolódásnak a gyógyulási folyamatban.
Fotó: Csatlos Tünde archívuma
Csatlos Tünde a Krónikának elmondta, a magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány munkatársai Kádár Annamária marosvásárhelyi pszichológus meghívására érkeztek Erdélybe 2023-ban, amikor részt vettek a KultFeszten szervezett könyvbemutatón. Az esemény apropóját a Piros Orr Mesék − Nevetésben a remény című meseantológia adta, amelynek egyik szerzője Kádár Annamária volt. Az utazást egy kórházi látogatással is összekötötték:
A látogatás során alakult ki a kapcsolat a marosvásárhelyi Piros Orr Egyesülettel is, amely halmozottan sérült gyermekeket nevelő családokat támogat. A kezdeti együttműködés után hamar egyértelművé vált, hogy a kezdeményezést hosszabb távon is szeretnék Erdélyben folytatni. A magyarországi alapítvány és a helyi egyesület partnerségéből később megszületett a Bohócdoktorok Erdélyben program, amelynek keretében ma már rendszeresen szerveznek úgynevezett turnéheteket Marosvásárhelyen. Ezek alatt a bohócdoktorok nemcsak a gyermekosztályra látogatnak el, hanem idősotthonokban is tartanak viziteket.
Csatlos Tünde, a marosvásárhelyi Piros Orr Egyesület alelnöke
Fotó: Csatlos Tünde archívuma
Gelencsér Tünde felidézte, a bohócdoktori vizitek fogadtatása Marosvásárhelyen meglepően pozitív volt, még akkor is, ha kezdetben sokan nem tudták pontosan, mire számítsanak. Mint fogalmazott, a bohócdoktori munka távol áll attól a képtől, amit a legtöbben elsőre a bohóc szóhoz társítanak: nem előadásról vagy hagyományos foglalkozásról van szó, hanem érzékeny, személyre szabott jelenlétről. A bohócdoktorok párosával dolgoznak, szobáról szobára járnak, és mindig az adott helyzethez alkalmazkodnak. Sokszor már az érkezésük is tudatosan felépített része a vizitnek: halk zene vagy egy egyszerű dallam előzi meg a belépést a kórterembe.
Előfordul, hogy a gyerek aktívan bekapcsolódik, máskor inkább csak szemlélőként követi a jelenetet. A bohócdoktorok elsődleges nyelve a »fizikalitás«. Érzelmekkel dolgozunk, ritmussal, nagyon sok nonverbális jellel és működéssel” – mutatott rá a művészeti vezető.
Hozzátette, éppen ez az egyik oka annak is, hogy a vizitek nyelvi és kulturális határokat is könnyen átlépnek. A hangsúly nem a beszéden, hanem a gesztusokon, a ritmuson, a tekinteten és a kapcsolódáson van, ami különösen fontos egy többnyelvű közegben.
Idősotthonok lakóinak életébe is vidámságot visznek a bohócdoktorok
Fotó: Doctorii clovni în Transilvania / Bohócdoktorok Erdélyben / Face
Gelencsér Tünde rámutatott, a bohócdoktori munka metodológiai hátterének egyik alapja éppen az, hogy a gyerekek a nehéz helyzeteket is a játékon keresztül dolgozzák fel. „Ha egy gyereket nehézség ér, akkor biztos, hogy a játékon keresztül fog elkezdeni megküzdeni vele. A bohóc mindig a játék lehetőségét keresi minden helyzetben” – fogalmazott. Hozzátette,
A vizitek során ezért nem kizárólag a nevetés a fontos, hanem maga a kapcsolódás is. A bohócdoktorok színészi eszközökkel dolgoznak, ugyanakkor tudatosan figyelnek arra, hogy a játék érzékenyen illeszkedjen a beteg aktuális állapotához. A cél nem az, hogy eltereljék a figyelmet a betegségről, hanem hogy
A művészeti vezető szerint ma már számos kutatás támasztja alá, hogy a jobb mentális állapot segítheti a szervezet regenerációs folyamatait is, a játék és a humor segítheti a megküzdést a félelemmel, a szorongással vagy akár magával a betegséggel is.
Gelencsér Tünde, a magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány művészeti vezetője
Fotó: Csatlos Tünde archívuma
Bár a bohócdoktori viziteket a legtöbben elsősorban a gyermekkórházakhoz kapcsolják, a Bohócdoktorok Erdélyben program kezdettől fogva az idősotthonokra is kiterjedt. A szervezők szerint azonban az idősekkel való munka másfajta jelenlétet, eltérő ritmust és érzékenységet igényel, mint a gyerekosztályokon végzett vizitek. Míg a gyerekeknél a spontán játék és a nonverbális kommunikáció dominál, addig az idősek esetében nagyobb szerepet kapnak a személyes történetek, az emlékek és a beszélgetések.
Hozzátette, az idősotthonokban ezért a bohócdoktorok sokszor színházibb improvizációkat használnak, amelyekben nagyobb szerepet kap a zene, a történetmesélés és a nosztalgia. Előfordul, hogy egy régi dallam vagy egy ismerős mozdulat indít el beszélgetést, máskor egy apró humoros helyzet teremti meg a kapcsolódást. A bohócdoktorok itt is folyamatosan reagálnak a közönség legkisebb rezdüléseire, és igyekeznek bevonni az időseket a játékba.
„Van, amikor egy kisebb közösség előtt játszunk, de az is előfordul, hogy valaki nem tudja elhagyni a szobáját, és akkor hozzá visszük be a vizitet. Az időseknél sok esetben már önmagában annak is jelentősége van, hogy valaki időt szán rájuk, meghallgatja őket, és kizökkenti őket a monoton hétköznapokból” – fejtette ki Gelencsér Tünde.
Fotó: Doctorii clovni în Transilvania / Bohócdoktorok Erdélyben / Face
A művészeti vezetőt arról is kérdeztük, kikből válhatnak bohócdoktorok. Gelencsér Tünde hangsúlyozta, a bohócdoktori munka nem terápia a szó klasszikus értelmében, és a bohócdoktorok nem gyógyítók vagy pszichológusok. Inkább egy sajátos alkalmazott művészeti formáról van szó, amely humorral, improvizációval és emberi jelenléttel próbál kapaszkodót nyújtani azokban az élethelyzetekben, amikor a félelem, a fájdalom vagy a magány kerül előtérbe.
A mintegy 300 órás képzés gerincét intenzív színésztréning alkotja, amelyet pszichológiai, kommunikációs, szociológiai és egészségügyi témájú foglalkozások egészítenek ki. A résztvevők nemcsak improvizációs technikákat tanulnak, hanem azt is, hogyan reagáljanak érzékenyen különböző élethelyzetekben, és miként teremtsenek biztonságos kapcsolatot gyerekekkel, idősekkel vagy hozzátartozókkal. A felvételiket egész napos workshopok formájában tartják, hogy a szervezők különböző helyzetekben figyelhessék meg a résztvevők reakcióit.
„A bohócdoktor egy alkalmazott művészeti forma. A bohóc nem a jelmezről vagy a piros orról szól, hanem egy belülről építkező karakterről és hiteles jelenlétről.
– fogalmazott Gelencsér Tünde. Hozzátette, éppen ezért azoktól, akiket érdekel ez a fajta munka, nyitottságot, rugalmasságot, jó ritmusérzéket és erős improvizációs készséget várnak el, de előnyt jelenthet a zenei tapasztalat vagy a bábozásban szerzett gyakorlat is.
Fotó: Doctorii clovni în Transilvania / Bohócdoktorok Erdélyben / Face
A művészeti vezető arról is beszélt, hogy számára a bohócdoktori munka személyesen is többet jelent szakmai feladatnál. „Leginkább az emberi kapcsolódások erejébe vetett hitemet jelenti.
Csatlos Tünde elmondta, a Bohócdoktorok Erdélyben program következő célja, hogy helyi művészeket is bevonjanak a munkába. A tervek szerint ősszel indulhat el az első erdélyi bohócdoktori képzés, amely hosszabb távon lehetővé teheti a rendszeres viziteket a marosvásárhelyi kórházakban és idősotthonokban, később pedig más erdélyi városokban is.

Folytatódik Kolozsváron a Kulturális recept az egészségért és jóllétért program: a járványkórház páciensei ingyenesen vehetnek részt többek között a magyar színház és opera programjain. A folytatásról csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!