2010. szeptember 23., 08:582010. szeptember 23., 08:58
A gyógyszerészkamara megyei elnöke ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy az egészségügyi minisztérium országszerte összesen 2322 állást szabadított fel, de emellett azok a helyi és megyei önkormányzatok, amelyek a decentralizáció során kórházakat vettek át, azok is meghirdethetnek összesen 750 állást.
Kovászna megyében az egészségügyi minisztérium 31 állást hirdet meg, de emellett a megyei tanács a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf-kórházban még meghirdethet versenyvizsgára újabb 9,5 munkahelyet. „Nagyon fontos, hogy az önkormányzatok éljenek ezzel a lehetõséggel, az igazgatótanácsok pontosan feltérképezzék, hogy mire van égetõ szükség, és azokat az állásokat hirdessék meg” – összegzett a kamara megyei elnöke. Nagy András szerint nem elég meghirdetni a versenyvizsgát, fontos lenne vonzóvá is tenni az ajánlatokat, hogy valóban sikerüljön szakorvost találni.
Kovászna megyében nagy szükség van gyermekgyógyászra, radiológusra, intenzív terápiás szakorvosra, de a kisebb városokba csak akkor mennek az orvosok, ha valóban vonzó számukra az ajánlat. A sepsiszentgyörgyi kórház költségvetésében az utolsó negyedévre mindössze 4300 lej jut gyógyszerre, szolgálati lakásra egyáltalán nincs pénz. „Úgy kell átcsoportosítani a kórház rendelkezésére álló pénzalapot, hogy több fizetést lehessen ajánlani a szakorvosoknak. Ha nincs orvos, a kórház jövedelme is megcsappan, hiszen az egészségbiztosítási pénztár az orvosi beavatkozások számának függvényében fizet a kórháznak” – jelentette ki Nagy András.
Mint mondta, a szaktárca a kézdivásárhelyi és elõpataki kórházakba is hirdet gyógyszerészi állást, viszont nehezen fognak megfelelõ jelentkezõt találni, hiszen a magánszféra jobb fizetést kínál. Valamilyen megoldást erre is kell találni, például részmunkaidõben, negyed- vagy félnormával alkalmazni patikust, javasolta. Erre azért is szükség van, mert a zártkörű, kórházi gyógyszertárakat csak abban az esetben akkreditálják újra, ha szakképzett gyógyszerész mûködteti.
Kovászna megyében Kézdivásárhelyen volt a legsikeresebb a szakembertoborzás, a felújított, korszerûen felszerelt kórházban szívesen dolgoznak az orvosok. Kelemen András igazgató szerint az elmúlt években tizenegy orvost szerzõdtettek.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.