Tamás Sándor emlékeztetett: a törvény lehetőséget biztosít, hogy ha valaki anyanyelvén kér tájékoztatást az önkormányzattól, annak ugyanazon a nyelven válaszoljanak. Mint mondta, a közeljövőben alkalmaznak egy-két szakembert, akik megfogalmazzák vagy kijavítják a magyar nyelvű dokumentumokat és a levelezést. Tamás Sándor elmondta továbbá, egy román alapítvány, amely neve szerint azért alakult, hogy az állam visszaéléseivel szemben védelmezze a polgárokat (Fundaţia pentru Apărarea Cetăţenilor Împotriva Abuzurilor Statului – „FACIAS”) feljelentette az önkormányzatot a diszkriminációellenes tanácsnál. A román civil szervezet azt nehezményezte, hogy a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgán a fenntartó önkormányzat feltételként szabta a magyar nyelv ismeretét. „Nem az volt a feltétel, hogy a pályázó magyar legyen, de a könyvtár látogatóinak döntő többsége magyar, ezért elvárható, hogy az intézmény igazgatója beszéljen magyarul” – magyarázta Tamás Sándor.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.