
2010. augusztus 24., 08:332010. augusztus 24., 08:33
Miközben Románia-szerte egyre több a szegény ember, a hajléktalan, jövedelem nélküli személy, család, és emiatt is romlik a közbiztonság, a falvakban kevés a rendőr, és ahol vannak, ott sem rendelkeznek a munkájukhoz szükséges eszközökkel – mutattak rá a Krónika érdeklődésére a Maros megyei elöljárók, akiket többek között annak kapcsán faggattunk, hogy nemrég kiderült, a költségvetési megszorítások miatt több településen nem maradt pénz a rendőrautókba szükséges üzemanyag megvásárlására, s máshol is csökkenteni kényszerültek a mennyiséget.
„Néhány éve kormányhatározat rendelkezett arról, hogy mi adjuk a rendőröknek az üzemanyagot. De úgy tudom, hogy nem volt kötelező ezt megtenni, viszont a közbiztonság érdekében megtettük. A helyi tanács határozata alapján eddig havonta 100 liter benzinre való pénzt utaltunk át a rendőrségnek, viszont az idei önkormányzati költségeket minden téren le kellett faragnunk, tehát ez a mennyiség most már 50 literre csökkent” – részletezte lapunknak László Árpád, Gyulakuta polgármestere. A község 6 faluból áll, és három rendőr teljesít szolgálatot. „Közülük kettő román nemzetiségű, egy pedig magyar, aki 2007-től dolgozik nálunk”, tudtuk meg az elöljárótól, aki – mint fogalmazott – jót is, rosszat is mondhatna a rendőrök munkájáról. A falvakban ugyanis sok a lopás, a helyi cégekhez is elég sűrűn betörnek. László Árpád sérelmezi továbbá, hogy az elfogott tolvajoknak nem esik bántódása, így nem csoda, ha egyesek sorozatosan garázdálkodnak.
A tolvajok büntetésének az elmaradására panaszkodik Mezőpanit első embere, Bartha Mihály is. „A helyi rendőrök elfogták azt a három tettest, akik 280 méter villamosvezetéket loptak nemrég, s aztán az ügyészség semmit nem tett ellenük, szépen hazajöttek, s vígan élik életüket, pedig visszaeső bűnöző is van közöttük” – fejtette ki a polgármester. A község területén három rendőr teljesít szolgálatot. „Egyikük magyar nemzetiségű hölgy, aki nagyon jól dolgozik” – büszkélkedett Bartha Mihály. Ugyanakkor elmondta, Mezőpanit önkormányzata 20 százalékkal csökkentette a nyár közepétől azt az üzemanyag-mennyiséget, amit eddig az öt faluban járőröző rendőrautó számára biztosítottak.
„Amúgy elégedettek vagyunk a közbiztonsággal. Mostanában tartottuk meg mindenütt a falunapokat, és komoly kihágás, verekedés sehol sem volt” – szögezte le a polgármester. Viszont – tette hozzá – nemrég felelősségre vonta a marosvásárhelyi közösségi rendőrség illetékeseit egy szerinte igencsak sérelmezhető eljárás miatt. „Innen, Panitból egy tejesember 40 éve jár be Marosvásárhelyre, családokhoz viszi a tejet. Teheneket tart, megvan minden szükséges engedélye a forgalmazáshoz. Biciklivel jár be a városba. A minap megállította egy közösségi rendőr, s meg akarta büntetni, amiért – szerinte – egy héttel korábban nem tolta a biciklit, hanem felült a kerékpárra, holott Vásárhely központjában nem szabad biciklizni. No én ezt nem hagytam szó nélkül. Mert ha valaki büntetni akar, akkor azt tegye meg akkor, amikor kihágást tapasztal, nem egy héttel később. Azt is sérelmezem, hogy a tiszta magyar közrendőr, Mihály Tibor románul beszélt a mi falustársunkkal, holott nagyon jól tudta, hogy magyar emberről van szó” – fakadt ki az elöljáró.
Nyárádkarácson község nyolc faluból áll, 3 rendőr teljesít ott is szolgálatot, valamennyien román nemzetiségűek, de a polgármesteri hivatal titkárnője szerint mindegyik tud magyarul. Ott 70-ről 25 literre csökkentették a rendőröknek juttatandó havi benzinkvótát. A titkárnő a közbiztonságot kielégítőnek tartja, bár azon a véleményen van, hogy minden falura kellene jutnia bár egy rendőrnek, viszont ettől még távol állnak. Máig nem került meg azonban a július 22-ről 23-ra virradó éjszaka történt hármas gyilkosság tettese. Mint beszámoltunk, az eset a községhez tartozó Káposztásszentmiklóson történt.
Csíkfalva község önkormányzata és lakossága szerint sem elég az öt falunak a két rendőr, azonban a település számukra sem tudja biztosítani az üzemanyagra fordítandó pénzösszegeket. „2010 elejéig havonta 100 liter benzint adtunk a rendőröknek, de idén annyira lecsökkent a költségvetésünk, hogy semmit nem adhatunk. A közbiztonságot úgy próbáljuk erősíteni, hogy két közösségi rendőrt alkalmaztunk, akinek a bérét a lakosok adják össze. Létrehoztunk ugyanis egy különleges helyi adót, és ezt minden család befizeti. A gond csak az, hogy rendszertelenül jön be a pénz. De ha másképp nem megy, a hivatal kasszájából megelőlegezzük a közösségi rendőrök bérét” – nyilatkozta lapunknak Balogh István csíkfalvi polgármester.
A Maros Megyei Rendőr-felügyelőségtől szerettük volna megtudni, hogy ezentúl ki pótolja majd a községek szintjén a hiányzó üzemanyagot. Livia Popa sajtószóvivő azt ígérte: hamarosan sajtótájékoztató keretében foglalkoznak a témával.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.