2010. augusztus 26., 10:332010. augusztus 26., 10:33
A szabad parkolóhelyek számát központi számítástechnikai rendszer tartja nyilván, amely összesen 209 ezer lejébe került az önkormányzatnak, tette hozzá. A parkolási díjak összegét mai ülésén hagyja jóvá a kincses város önkormányzata. A főtéri parkoló bővítése részben kompenzálja majd, a Széchenyi/Mihai Viteazul térre tervezett, majd meghiúsult 500 férőhelyes földalatti létesítményt. Sorin Apostu elmondta, a több mint 500 férőhelyes, korszerű parkolóház azért nem készül el, mert a versenytárgyaláson győztes portugál cég nem tartotta be az eredeti megállapodást, ezért a kolozsvári önkormányzat felbontja vele a szerződést. „Egy év telt el azóta, hogy a Cogedirnak be kellett volna nyújtania a beruházás teljes dokumentációját. Ráadásul a tervezett 500 férőhely helyett csak 300 férőhelyesre akarták építeni a parkolót, mert találtak a föld alatt egy vízvezetéket. A csökkentés miatt egy parkolóhely bérlése is jóval többe került volna” – magyarázta Apostu. Elmondta, a parkolóhelyek értékesítéséből az önkormányzat mintegy 6 millió lej bevételre tett szert.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.