Hirdetés

Papírforma szerint

Apró meglepetések kivételével a várakozásoknak megfelelően zajlottak az RMDSZ-jelöltek rangsoroló küldöttgyűlései a hétvégén.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. szeptember 08., 00:002008. szeptember 08., 00:00

Csütörtökön, majdnem ötórás ülésen döntöttek a szövetség háromszéki szenátor- és képviselőjelöltjeinek sorrendjéről Sepsiszentgyörgyön. A két szenátori tisztségért heten szálltak versenybe, a legtöbb szavazatot a kézdivásárhelyi Bokor Tibor iskolaigazgató kapta, míg Albert Álmos alsó-háromszéki területi elnök a második helyen végzett. A kézdivásárhelyi Németh Csaba szenátor, aki 10 éve tölti be a tisztséget, csupán a hatodik helyet kaphatta meg a listán. Képviselőnek tízen jelentkeztek, de Ördög Lajos még a gyűlés elején visszalépett. A küldöttek szavazata alapján az első helyen Olosz Gergely végzett, második lett Márton Árpád.Szeptember 9-én, kedden 18 órakor kerül sor a kolozsvári Phoenix könyvesboltban Gottlieb Rózsika festőművész, író, Az emlékezés mélyvizeiben című önéletrajzi regényének bemutatójára. A könyvet Szilágyi Júlia irodalomkritikus ismerteti. A családdal kapcsolatos emlékeiről Hantz Lám Irén tanárnő beszél.

A rangsorolás után a megyei egyeztetőtanács dönt arról, figyelembe véve a jelöltek opcióit, hogy ki melyik választókerületben lesz az RMDSZ jelöltje.

Kialakult az RMDSZ Hargita megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsora is, erről pénteken a csíki, gyergyói és udvarhelyszéki küldöttek döntöttek. A képviselőjelöltek közül Korodi Attila lett az első, Kelemen Hunor pedig a második helyen végzett, a szövetség ügyvezető elnökét a rangsorban Antal István követi.

Hargita megye 1. szenátori körzetében Gyerkó László indulhat, míg a 2. szenátori körzetben, 245 szavazattal, Verestóy Attila lesz az RMDSZ jelöltje.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szintén megtartotta rangsoroló küldöttgyűlését. A képviselőjelöltek közül a legtöbb szavazatot Máté András kapta, ő a 10. képviselői körzetben indul. Második Csoma Botond lett, aki a 3. képviselői körzetben szerepel majd, harmadik pedig Boros János, a 4. képviselői körzetben indulhat. További sorrend: Szenczi Bianka a 2. körzetben, Mátis Jenő az 1. körzetben, Váncsa Áron Pál a 6. körzetben, Czika Tihamér a 7. körzetben. A szenátorjelöltek közül Eckstein Kovács Péter lett az első, és a 2. szenátori körzetben indul, Szedilek Lenke pedig a 4. szenátori körzetben méretkezhet meg.

Az RMDSZ Szatmár megyei alsó- és felsőházi jelöltjeinek rangsorolásáról 266 küldött döntött péntek délután. A leadott voksok szerint a szenátorjelöltek közül Gunthner Tibornak sikerült a legtöbb szavazatot megszereznie, őt Szabó Károly követi a listán. A képviselőjelöltek versenyében Erdei Doloczki Istvánnak szavaztak a legtöbben bizalmat, a listán Kovács Máté következik.

Bónis István, Béres István, Kádár Miklós, Kovács Richárd, Valdman István, Vicsai János és Vida Noémi képviselik az RMDSZ-t a novemberi parlamenti választásokon Máramaros megye hét képviselői körzetében. Erről szeptember 5-én döntöttek a szövetség máramarosi és történelmi máramarosi küldöttei. Căpuşan Edit és Kökényesdi Mihály a megye egy-egy szenátori körzetében indulnak, a szövetség harmadik szenátorjelöltjéről a Máramaros megyei egyeztetőtanács dönt, még ezen a héten.

Véglegesítette jelöltjeinek jegyzékét az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete is. A szombaton, szeptember 6-án ülésező megyei küldöttgyűlés jóváhagyta Décsei Attila, Antal Attila, Szilágyi Zsolt és Székely Emese Beszterce-Naszód négy képviselői körzetében való indulását. A megye két szenátori körzetében Kocsis András és Toók Melinda lesznek a szövetség jelöltjei a novemberi választáson.

Véglegesítette az RMDSZ a Hunyad megyei képviselő- és szenátorjelöltek listáját szombaton. A hét képviselői és három szenátori szavazókerületet alakítottak ki. A legtöbb szavazatot Borbély Károly kapta, majd sorrendben következik: Máté Márta, Kacsó Rolland, Fülöp Béla, Ferenczi István, Benedekfi Dávid és Burján Gergely. A szenátorjelöltek listáján dr. Bende Barna, dr. András József és Veress Ödön szerepel.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés