Hirdetés

Pangó turizmus Rétyen

Több mint egy éve lelakatolva áll egy 42 férőhelyes, étteremmel is rendelkező szálló a Rétyi Nyír természetvédelmi területen. A szövetkezeti tulajdonban levő ingatlan üzemeltetése egy restitúciós ügy miatt szünetel, pedig több befektető is érdeklődik iránta.

Pengő Zoltán

2009. szeptember 29., 08:252009. szeptember 29., 08:25

A Rétyi Nyír természetvédelmi terület legnagyobb tavában megmártózni akaró turista akár azt hiheti, hogy Abszurdisztán földjére tévedt. A turisztikai komplexum kapuján többnyelvű „Isten hozott!” felirat üdvözli a látogatót, ám mellette öles betűk ötlenek az ember szemébe: „Tilos a bemenet.”

A kapu zárva, ez azonban nem kell hogy elbátortalanítsa az idegent, néhány méterrel odébb ugyanis nyoma sincs kerítésnek. A tó partján több tábla is figyelmeztet, hogy a tóban fürödni tilos, ám ez szemmel láthatóan nem zavarja a strandolókat, s nincs hivatalos személy, aki érvényt szerezne a tiltásnak.

A parton jó állapotban levő, ám elhagyatott szálló áll. Az épületbe beépített hőszigetelő nyílászárók, az ablakokat takaró szalagfüggönyök arról árulkodnak, hogy nem is olyan rég még volt gazdája a jobb sorsra érdemes ingatlannak.

A Petromnak nem kell

A Federalcoop szövetkezet tulajdonában levő szállót 2000-ben vette bérbe tíz évre a Petrom, az épületet vendégházként, saját rendezvényeinek színhelyeként hasznosította. A szerződés értelmében a bérleti díjat a kőolaj-ipari cég részben az ingatlanon végzett felújítási munkálatokkal váltotta ki. 2008-ban aztán a Petrom vezetősége úgy döntött, nincs szüksége a szállóra, s lemondott a 2010 végéig érvényes bérleti jogáról. Az épület azóta kihasználatlanul áll, a tulajdonos ugyanis nem tudja bérbe adni.

Halász Imrének, a Federalcoop elnökének elmondása szerint ennek oka, hogy a teleknek, melyre az ingatlan épült, tisztázatlan a tulajdonjogi helyzete: visszaigényelte egykori tulajdonosa, az önkormányzat azonban még nem szolgáltatta vissza. „Hiába próbálnánk meg ismét bérbe adni, mivel a bérlő nem tudná működtetni, a működési engedély megszerzéséhez ugyanis szükséges a telek tulajdonosának a jóváhagyása is” – nyilatkozta a Krónikának Halász Imre. A szövetkezet mindezek ellenére nem kívánja maga üzemeltetni a 80-as években épített, 21 kétágyas szobát és éttermet magában foglaló szállót, hanem kivárja a telek sorsának rendeződését, hogy ismét bérbe adhassa az épületet.

A községnek sem előnyös

A szálloda alatti telek ügyének rendezése nem oldaná meg teljesen a helyzetet – állítja Dálnoki Lajos polgármester. A szállót körülvevő területek esetében már megtörtént a restitúció, és hogy a létesítményt üzemeltetni lehessen, a tulajdonosnak meg kellene vásárolnia vagy kibérelnie a szomszédos telkeket. „Nekünk sem jó a jelenlegi állapot, mert visszafogja a turizmus fejlődését, pedig befektető lenne, érdeklődő van elég” – hangsúlyozta lapunknak az elöljáró.

A gazdára váró szálló mögött idillikus kép, tavirózsás tó és nyugalmat árasztó fenyőliget tárul az arra járók szeme elé. A tó partján és a fák között hétvégi házak sorakoznak. A víkendházak nagy része engedély nélkül épült a közbirtokosság területére, mondja Dálnoki Lajos. A házak tulajdonosainak egy része utólag megegyezett a közbirtokossággal, néhány hajthatatlan földfoglaló ügye azonban bíróság elé került, a perek jelenleg is folynak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
Hirdetés