
Kivitelező már van. A török Nurol építheti a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út harmadik szakaszát
Fotó: Arad Megyei Tanács
Elutasította az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út harmadik szakasza kivitelezőjének kijelölése ügyében benyújtott óvást, így eldőlt, hogy a török Nurol építheti meg a szakaszt.
2025. szeptember 18., 09:292025. szeptember 18., 09:29
A Nagyváradot a másik partiumi megyeszékhellyel összekötő gyorsforgalmi út harmadik szakasza kapcsán az alulmaradt ukrán Automagistral Pivden és a nagyváradi Precon Transilvania alkotta konzorcium nyújtott be óvást még augusztus 11-én, miután az országos közútkezelő (CNAIR) július végén a törököket hirdette ki a pályázat győzteseként.
A CNSC lakonikus közleményében annyit tudatott, hogy
Az Arad és Kisjenő közötti, 47,07 kilométeres gyorsforgalmi szakasz befejezésének határideje 24 hónap az „első kapavágástól”.

Pénteken aláírták a török-román konzorciummal a szerződést az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út második szakaszának megépítésére – jelentette be Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatója.
Az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út (román betűszóval: DEx, a drum expres kifejezésből) hossza összesen 120,47 km, és több közlekedési csomóponttal, kijelölt pihenőhelyekkel és elektromos töltőállomásokkal rendelkezik majd.
A harmadik szakasz 47,07 km-es hossza kiegészül még egy 2,9 km-es leágazással az aradi nyugati ipari övezet irányába.
A tervek között összesen 29 építmény (hidak, felüljárók) is szerepel, köztük egy 592 méter hosszú felüljáró a vasút és a DJ 709B-jelzésű megyei rangú út felett (ez a Kürtös–Mácsa–Szentmárton–Székudvar–Ottlaka út).
Általában azért választják ezt az eljárást, mert könnyebb rövidebb szakaszokra találni kivitelezőt, másrészt, ha valami oknál fogva fel kell bontani a szerződést a vállalkozóval, nem áll le az egész út építése, hanem csak egy-egy szakaszé.

Alig néhány hónappal a kivitelezési szerződés ünnepélyes, hangzatos beszédek által övezett aláírása után hidegzuhany éri a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út megépítését váró sofőröket.
A másik két szakasz helyzete a következő:
Ugyanakkor az, hogy mindhárom szakasz kivitelezőjét kijelölték, nem jelenti azt, hogy indulhat az építkezés.
Mint arról beszámoltunk, a CNAIR szeptember elején jelezte, hogy
A döntést elsősorban költségvetési megszorításokkal indokolják.
Egy másik tényező, amely a meghosszabbított határidőhöz vezetett, a kisajátítási eljárások elhúzódása.
„Ha a pénzügyi helyzet javul, és a kisajátítási eljárásokat a kitűzött határidő előtt lezárják, nyitottak vagyunk az időpont felülvizsgálatára” – áll a CNAIR képviselői által írt, az Economica.net birtokába került dokumentumban.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!