Hirdetés

Óva int a romániai muszlimok muftija a Temesváron mecsetet építeni akaró „önjelölt” imámtól

A temesvári mecset •  Fotó: Facebook/Moscheea din Timisoara

A temesvári mecset

Fotó: Facebook/Moscheea din Timisoara

A romániai muszlim közösség muftisága pénteken aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy Temesváron mecsetet építtetne egy „magát imámnak nevező”, közösségi vezetőként nyilatkozó személy. A mufti már-már nemzetbiztonsági kockázatról beszél.

Páva Adorján

2023. március 17., 21:342023. március 17., 21:34

Iusuf Murat romániai mufti (a mohamedán világban polgári elöljáró, jogtudós, bíró vagy törvénytudó pap) a Hotnews hírportál szerint kijelentette, rájuk, mint intézményre nézve, de a teljes romániai muzulmán közösségre – mely „több mint 900 éve letelepedett ezen a vidéken” – is veszélyes, hogy bizonyos személyek olyan hatáskörökkel ruházzák fel magukat, amelyekkel valójában nem rendelkeznek.

Az ügy előzménye, hogy a temesvári imám (szellemi, erkölcsi vezér, aki az imákat vezeti a mecsetekben), jobban mondva a helyiek által annak tartott Alim Safwan a temesvári sajtónak kijelentette, a helyi muszlimok új mecsetet (az iszlám vallás temploma) építenének a városban, ugyanis a jelenlegi imaházat „kinőtték”. Ezt 1992-ben építették helyi üzletemberek, de az egyetlen termet bővíteni kellett, és manapság jeles alkalmakkor már az udvaron sem férnek, mintegy 600-an járnak oda rendszeresen imádkozni. Alim Safwan szerint csak Temes megyében mintegy tízezer arab él – számuk főleg az Ázsiából érkező vendégmunkásoknak köszönhetően duzzadt ekkorára –, ezért itt lenne az ideje, hogy ők is nemzeti kisebbségi státust kapjanak Romániában.

Hirdetés

Azonban mint kiderült, a temesvári közösségi vezető messze nem élvezi a konstancai székhelyű muftiság támogatását, amely az egyetlen, a bukaresti kormány által is elismert muszlim érdekképviseleti intézmény Romániában.

Ezt a pénteki reakcióban is kihangsúlyozzák. Hozzáteszik: mint bármilyen más felekezet esetében, náluk is létezik egy klérus, papi testület, amely intézményükön keresztül, a romániai törvényeknek megfelelően gyakorolja hivatását.

„Aggodalomra ad okot, hogy Alim Safwan milyen minőségében nyújt vallási szolgáltatásokat Temesváron, ugyanis a mi nyilvántartásunkban nem szerepel olyan személyként, aki az ehhez nélkülözhetetlen, Romániában elismert oklevéllel is rendelkezik. Ha mégis, akkor arra kérjük, hozza nyilvánosságra” – olvasható a Hotnews által idézett reakcióban. Amelyben arra is emlékeztetnek, hogy

a tavalyi népszámlálás adatai szerint nem tízezer, hanem 918 muzulmán él Temes megyében.

Iusuf Murat mufti jelezte, az általa vezetett intézmény nem kapott semmiféle hivatalos mecsetépítési kérést. A meglévő „úgynevezett” muzulmán imaházak kapcsán, amelyekben vallási szolgáltatásokat nyújtanak, kijelentette: kérvényezik, hogy a hatóságok ellenőrizzék, hánynak van az építkezési engedélyben is jelzett mecset vagy dzsámi státusa, hánynak van az imaházak esetében szükséges működési és katasztrófavédelmi engedélye, illetve az ezekben vallási szolgáltatásokat nyújtó személyek közül hánynak van a román hatóságok által is elismert oklevele.

„Az egyetlen hivatalos intézmény, amelyhez fordulni lehet, és amelynek statútumát valamennyi muszlim vallású személynek tiszteletben kell tartania, nemzetiségtől függetlenül, az a muszlim muftiság.

Idézet
Ellenkező esetben valamennyi, az elmúlt napokban nyilvánosságot kapott eljáráshoz hasonló lépés szembeszegülésnek, egyenesen törvénysértésnek minősíthető”

– olvasható az állásfoglalásban. Mely szerint a történtek súlyosan rontják a hagyományos romániai muszlim közösség megítélését, azé a közösségét, amely részese „az országunkat jellemző multikulturális és vallásközi modellnek”. Sőt a Poarta Albă-i származású, 45 éves Iusuf Murat mufti odáig megy, hogy kijelenti: az események „Románia és a román nép stabilitási, nyugalmi és biztonsági légkörét is veszélyeztetik”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés