Hirdetés

Kevés otthon és gondozó jut egyre több magára maradt idős emberre

Egyre több a magára maradt, idős ember, sokfele hívják a diakónia munkatársait •  Fotó: Diakónia Kerestyén Alapítvány

Egyre több a magára maradt, idős ember, sokfele hívják a diakónia munkatársait

Fotó: Diakónia Kerestyén Alapítvány

A reális szükségletekhez képest kevés az idősgondozással foglalkozó civil szervezet Romániában, másrészt a legnagyobb egészségügyi intézmények sem tudnak elegendő nővért, ápolót alkalmazni. Az idősotthonokba várólista alapján lehet bekerülni, az otthoni beteggondozás pedig nem tud minden szolgáltatást elvállalni. A Diakónia – Keresztény Alapítvány vezetője a Krónikának elmondta, hogy tavaly megduplázódott az állami támogatás összege, az évek során felgyűlt gondokat azonban ez sem képes megoldani.

Makkay József

2023. szeptember 06., 19:082023. szeptember 06., 19:08

2023. szeptember 06., 20:432023. szeptember 06., 20:43

A „rémségek házaként” működő, a szépkorú bentlakókat sok esetben kizsákmányoló romániai idősotthonok körül kialakult országos botrány ráirányította a figyelmet az országban élő ötmillió, 65 év fölötti idős ember sokasodó gondjaira. Egyre több családban az idősebb nemzedék hozzátartozói életvitelszerűen külföldön dolgoznak, vagy szülőföldjükről elköltözve az ország valamelyik nagyvárosában telepednek le, így az idős szülők magukra maradnak.

Ezzel magyarázható, hogy égető probléma lett az idősgondozás.

Hirdetés

A legtöbb ember ragaszkodik ahhoz, hogy időskori éveit is saját otthonában élje le, de a hozzátartozók távolléte miatt és a kor előrehaladtával elhatározása egyre nagyobb gondokba ütközik. Ezen a területen próbálnak hathatós segítséget nyújtani az otthoni beteggondozással, idősápolással foglalkozó civil szervezetek.

A református egyház keretében működő Diakónia – Keresztény Alapítvány, a katolikus egyház Gyulafehérvári Caritas szervezete és az ortodox egyház országos Filantropia-hálózata a három legnagyobb, idősgondozással is foglalkozó romániai szociális szervezet. Mellettük számos kisebb civil szervezet is tevékenykedik az országban, de mindent egybevetve a valós szükségletekhez képest túl kevés az idős emberek szükségleteit ellátó betegápolási szolgáltató.

Nehéz megfelelő személyzetet alkalmazni

Tussay Szilárd, a Diakónia – Keresztény Alapítvány koordinációs irodájának igazgatója a Krónikának elmondta, hogy szervezetük Erdélyben és a Partiumban kilenc kirendeltséggel rendelkezik – Brassó, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Szászrégen, Kolozsvár, Zilah, Szatmárnémeti és Nagyvárad székhellyel –, ezen belül 61 munkaponton dolgoznak.

A több évtizedes múlttal rendelkező egyházi szervezet a bukaresti munkaügyi és szociális minisztérium által akkreditált szolgáltatásokat lát el a beteg- és idősgondozás területén.

Tevékenységük anyagi fedezetét több forrásból kell megpályázzák, de így sem éri a széle a hosszát. Az állami költségvetés kiadásaik mintegy felét fedezi, a pénz többi része a helyi és a megyei önkormányzatoktól, illetve más forrásokból és adományokból származik. Miközben napról napra több hozzátartozó keresi meg őket ápolásra szoruló idősebb családtagjaik ügyében, a Diakóniának is egyre nehezebb ápolót és nővért alkalmazni. A munkaerőpiacon az állami és a magánegészségügyi intézmények többet fizetnek az egészségügyi személyzetnek, mint az otthoni beteggondozással foglalkozó civil szervezetek.

Tussay Szilárd szerint az idősgondozás legnagyobb kihívása a szükséges munkaerő hiánya •  Fotó: Kiss Gábor Galéria

Tussay Szilárd szerint az idősgondozás legnagyobb kihívása a szükséges munkaerő hiánya

Fotó: Kiss Gábor

,,Az építőiparral, az ételt házhoz szállító catering-cégekkel vagy más vállalkozásokkal szemben a mi szakterületünkön nem tudunk ázsiai munkaerőt alkalmazni. Nap mint nap a hazai munkaerőpiac súlyosbodó gondjait éljük át az idősgondozás terén is” – fogalmazott portálunknak Tussay Szilárd. A szociális intézmény vezetője azt is elmondta, hogy saját idősotthonaikban is jó ideje telt ház van, nagy a túljelentkezés, ezért várólisták alakultak ki. Országos jelenség, hogy egyre több az intézményi ellátásra szoruló idős ember, a rendelkezésre álló helyek száma pedig korlátozott.

Tavalytól magasabb az állami támogatás

A református szociális intézmény vezetője szerint nemzetközi és európai uniós összehasonlításban Románia rosszul áll az idősgondozás terén. Nem csak az idősotthonok száma marad el jóval a szükségletektől, hanem az otthoni beteggondozással is hasonló bajok vannak. A civil szervezetek anyagi szűkössége miatt nincs elegendő személyzet, így a munkatársi gárda túlterhelt. Sokszor arra kényszerülnek, hogy jóval több beteget látogassanak meg, mint amennyi az akkreditációs előírások alapján lehetséges volna, azaz napi hat személy.

,,Tavaly volt az első esztendő, amikor a munkaügyi minisztérium szinte megduplázta a házi beteggondozásra megpályázható összeget. Ilyen szempontból az idei esztendő jó évnek mondható, azonban számomra nagy kérdés, hogy a súlyos költségvetési hiánnyal küszködő országban marad-e a mostani mértékű támogatás. Volt már példa arra az elmúlt esztendőkben, hogy jelentősen megnyirbálták a szociális kiadásokat, amit elsősorban a hozzánk hasonló szervezetek sínylettek meg” – mutat rá a szervezet vezetője.

Svájci oktatói segítség

Nyugat-Európában az idősgondozásra sokkal több pénz áll az erre szakosodott intézmények rendelkezésére. Az elöregedés a legtöbb európai országban létező jelenség, így az államnak sürgősen lépni kell az ezzel kapcsolatos kihívások orvoslásához. A Diakónia Alapítvány szorosabb svájci kapcsolatainak köszönhetően a betegápolókat svájci szakemberek képzik személyes találkozókon vagy online formában, így sikerül megtanulniuk a szakterületen létező korszerű technikákat is.

Ha az ottani anyagi biztonságot nem is lehet ,,átköltöztetni” Erdélybe, legalább az alkalmazott módszerek tekintetében közelítenek Nyugat-Európához.

Tussay Szilárd szerint az egyéb létező gondok mellett azzal is folyamatosan találkoznak, hogy a betegek ,,túlkezelik” magukat. ,,Az egészségügyi oktatás hiányával magyarázható, hogy mire kimegyünk a beteghez, kisebb gyógyszertárnyi kenőcsöt és más gyógyszert vásárolnak meg hallomásból, ami további szövődményeket okozhat a beteg egészségi állapotában. Sok ember feleslegesen fogyaszt túl sok gyógyszert nálunk” – hívja fel a figyelmet az intézményvezető.

korábban írtuk

A szégyenérzet ellenére is egyre nagyobb az igény az idősotthonok szolgáltatásaira
A szégyenérzet ellenére is egyre nagyobb az igény az idősotthonok szolgáltatásaira

Mindössze 12 500 hely jut az ötmillió, 65 év fölötti idős emberre a romániai idősotthonokban. A Kolozs megyei idősek otthona vezetője a Krónikának elmondta, egyre nagyobb szükség van a szépkorúak intézményes ellátására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés