Hirdetés

Otthon a „csillagoknak“

Hátrányos helyzetű gyerekek számára létesít központot Nagykárolyban a jeruzsálemi Szent Lázár-lovagrend, amelynek szombaton tették le az alapkövét. A Teremi úton létesítendő épületben a nagykárolyi és környékbeli rászoruló gyerekeket helyezik majd el. „Fontos számunkra, hogy közösen tudunk segíteni a rászoruló gyerekeken.

Végh Balázs

2009. május 04., 09:052009. május 04., 09:05

Azt szeretnénk, ha ez a központ a Stella Maris, azaz a Tenger csillaga nevet viselné, ami a szeplőtelen szűz allegóriája, és kitűnően jellemzi a gyerekeket is. Minden egyes csöppség egy csillag, amelynek fényesen kell ragyognia, ezért a segítségnyújtást kötelességünknek érezzük” – fejtette ki az alapkő-elhelyezési ceremónián dr. Klaus Winter lazarus lovag, a Németországi Fogorvosok Szövetségének képviselője, aki szerint a központ létrehozását a jeruzsálemi Szent Lázár-lovagrend és a Németországi Fogorvosok Szövetsége egyaránt fő feladatának tekinti.

Négynyelvű lovaggá ütési ceremónia

A rend egyébként szombaton négy új szatmári taggal bővült, a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban tartott lovaggá ütési ceremóniát Axel Mittälsadt, a rend romániai nagypriorja vezette. A négy nyelven – németül, angolul, magyarul és románul – folyó szertartás alatt lovagi jelvényekkel látták el Schupler Tibort, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatóját, a német közösség plébánosát; Ádámkó Istvánt, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont igazgatóját, valamint Alexandru Chiş ortodox papot és feleségét, Maria Chişt.

A szatmárnémeti jelöltek május elsején éjjel, a rend külföldi tagjaival együtt a székesegyház kápolnájában közös virrasztáson készültek fel a lovaggá ütési ceremóniára. Az újdonsült lovagok vállára a rend keresztjével díszített palást, mellére pedig kitűző került. A civilek nyolcágú Lázár-kereszttel díszített hosszú köpenyt, a papok pedig egy kisebb fekete-zöld felöltőt kaptak.

Elhivatottak gyülekezete

A Szent Lázárról elnevezett lovagrend a rászorulók védelmét és segítését tekinti fő feladatának, az egyik legrégebbi európai, nem katonai lovagrend. XII. századi alapításakor a rend előtt két nemes cél lebegett: a leprában szenvedők kínjainak enyhítése és a keresztény hit védelme. Ma egy független, saját vezetőtestülettel és alapszabályzattal rendelkező szövetség, amely politikai színezettől mentes, ökumenikus.

A mintegy ötezer tagot számláló szövetség Nagy Britanniában van bejegyezve, és az Irgalom katonai rendjeként, az elesettek, szegények és betegek megsegítésén fáradozik. Csak olyan személyeket fogad sorába, akik elhivatottak az elesettek, a szegények és a betegek megsegítése, a keresztény értékek megőrzése iránt. Szatmár megyében eddig egyetlen tagja volt, Ágoston Ferencz krasznabélteki római katolikus plébános személyében, ám Erdélyben számos tagot számlál és Iaşi-ban is vannak képviselői.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés