Hirdetés

Ötsoros törvény?

Június végéig kidolgozzák a Bolyai Tudományegyetem létrehozásáról szóló törvénytervezetet, augusztus 15-én átadják azt a parlamentnek, szeptemberben pedig hozzáfognak a polgári törvénykezdeményezéshez szükséges legkevesebb százezer támogató aláírás összegyűjtéséhez. Ebben állapodtak meg szombaton a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), az erdélyi magyar civil szféra, a politikum, valamint a felsőoktatásban érdekelt civil tömörülések képviselői.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. június 09., 00:002008. június 09., 00:00

A Kolozsváron zárt ajtók mögött lezajlott megbeszélést követő sajtótájékoztatón Kovács Lehel, a BKB alelnöke bejelentette: az állami finanszírozású önálló romániai magyar egyetem létrehozásának ügyintézésével, ezen belül a törvénytervezetnek a parlamentbe való előterjesztésével megbízott tizennégy tagú kezdeményező testületet július 15-én alakítják meg a civil szféra és a politikum képviselőiből.
Kovács emlékeztetett: Erdélyben ez a negyedik próbálkozás az önálló magyar egyetem beindítására. 1994-ben az RMDSZ több mint félmillió támogató aláírással nyújtott be törvénytervezetet, 1998-ban a szövetség néhány parlamenti képviselőjének önálló kezdeményezésével párhuzamosan pedig az RMDSZ ismételten előterjesztett egy jogszabályjavaslatot, amelyet a parlament oktatási bizottsága elutasított, közben pedig az 1990-es évek közepén felmerült Petőfi–Schiller önálló magyar–német egyetem ötlete is elbukott.
A BKB által 2007 őszén elhatározott törvénykezdeményezéshez Kovács Lehel ezúttal sem fűz túlzott reményeket. Ennek ellenére úgy nyilatkozott, Románia 2007. január elsejei európai uniós taggá válása „elindított egy másfajta gondolkodásmódot”. Szerinte elképzelhető, hogy az őszi választások nyomán összeálló új parlament a korábbiaktól eltérő magatartást tanúsít majd a kezdeményezés iránt. Mindemellett a BKB célja, hogy felmérje: több mint tíz év elteltével az önálló állami magyar egyetem létrehozásának mekkora a támogatottsága Romániában. Kovács szerint ugyanis figyelembe kell venni, hogy az 1992. évi népszámlálás óta Románia magyar lakossága közel 200 ezer lélekkel apadt az elöregedés, de főleg az elvándorlás nyomán. A BKB reméli, hogy ennek ellenére a most készülő törvénytervezetet legkevesebb 300–400 ezren támogatják majd.
A Krónika arra volt kíváncsi: a készülő törvénytervezetben egyetemalapítást vagy -újraindítást fognak kérni. Egy tavaly decemberi kolozsvári sajtótájékoztatón ugyanis Markó Béla szövetségi elnök úgy fogalmazott: az RMDSZ továbbra is támogatja az önálló állami magyar egyetem létrehozását, de nem feltétlenül a Bolyai- és Babeş- egyetem 1959-es erőszakos egybeolvasztása nyomán létrejött Babeş–Bolyai Tudományegyetem szétválasztásával. Kovács Lehel szerint a BKB minden lehetséges megoldást megvizsgál, de az alapelv továbbra is az, amelyet a romániai magyarság az 1989-es rendszerváltozás óta a kérdés kapcsán megfogalmazott: a legfontosabb célkitűzésük, hogy a magyar felsőoktatási intézményről végre megszülessen az elvi döntés. Jelezte: a BKB a szlovák parlament a komáromi Selye János Egyetem létrehozását kimondó, 2003-ban elfogadott 465. számú, mindössze ötsoros törvényét veszi alapul.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
Hirdetés