Cseresznyés Szilamér, a TransylMania etno-rock együttes alapító basszusgitárosa kezdeményezésére 2005 decemberében tartották meg először az Összefogás Napját. Az akciók azóta az egész országra, sőt a határon túlra is átterjedtek.
A kórházi kezelés alatt álló Szőcs Ferencnél a bukaresti Fundeni kórházban úgynevezett B vonalú, akut limfoid leukémiát állapítottak meg. A gyógyuláshoz alogén hátgerincvelő átültetésre van szüksége, családon kívüli antigén szövetkompatibilitású donortól. Kezelésére három külföldi klinikától kértek árajánlatot, mintegy 150 ezer eurós összegre lenne szükség, amiből tegnapig közel 18 ezer gyűlt össze. „Nagyon sokan, különösen románlakta vidékekről, azaz a déli megyékből utaltak már pénzt a számlánkra. Egy oneşti-i cég például ötezer lejt küldött” – mondta a Krónikának a gyermek édesapja, id. Szőcs Ferenc. A szombati Összefogás Napján a nagybaconi művelődési házban reggel 10-től késő estig erdővidéki gyermek- és felnőttcsoportok, népi és rockegyüttesek lépnek fel. A nap teljes bevételét a beteg gyermek javára ajánlják fel. A Szőcs család a következő bankszámlákra várja az adományokat: Szőcs Ferenc: RON: RO04 RNCB 0125 0534 9229 0003; USD: RO74 RNCB 0125 0534 9229 0004
EUR: RO47 RNCB 0125 0534 9229 0005; HUF: RO20 RNCB 0125 0534 9229 0006. Swift-kód: RNCBROBU. BCR Agenţia Baraolt, str. Libertăţii, nr. 2/A Baraolt, jud. Covasna.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.