Hirdetés

Összerdélyi platform alakul

Az Erdélyben élő nemzetiségek párbeszédének szükségességéről, egy erdélyi autonomista párt folyamatban levő bejegyzéséről, valamint a román félelmekről folyt a tárgyalás kedden, Szatmárnémetiben a Szatmári Híd Egyesület által szervezett autonómiakonferencia második napján.

Babos Krisztina

2013. december 04., 19:302013. december 04., 19:30

Angela Tocilă nagyváradi újságíró, blogger azt fejtegette, hogy az erdélyi magyarok kulturális autonómiatörekvéseit össze kellene hangolni a románság gazdasági önrendelkezésre irányuló igényeivel. Elmondta: elkeserítőnek találja a romániai politikai osztály viselkedését, mely 23 éve álproblémák mentén igyekszik megosztani a közösséget, a valós társadalmi gondokkal pedig nem foglalkozik. Úgy vélte, utóbbiak feltérképezése, a megoldási lehetőségek kidolgozása csakis alulról építkezve, a magyar és a román civil szervezetek összefogásával valósulhat meg.

Beszélt ugyanakkor a román félelmekről is, melyekkel igazán azt követően szembesült, hogy megjelentetett egy írást a székelyek menetelésével kapcsolatosan, melyben határozottan állást foglalt Erdély autonómiája mellett. Mint elmondta: kellemes meglepetés volt számára, hogy nagyon-nagyon sok román írt neki, akik szintén támogatnák az erdélyi önrendelkezést. Szomorúan konstatálta ugyanakkor, hogy a nyilvánosság előtt igen kevesen merték vállalni véleményüket, mivel féltek attól, hogy emiatt árulónak nyilvánítanák őket.

Mircea Daian komoly problémának nevezte azt, hogy a közösségeknek nincs lehetőségük maguk közül választani vezetőket, kénytelenek azokat az embereket elfogadni, akiket a pártok rájuk erőltetnek. A Demokratikus Erdély Liga alapítója elmondta: kell egy összerdélyi platform, mely az összes együtt élő népcsoportot képviseli és felkarolja az autonómia ügyét. Ezért készülnek bejegyezni egy pártot Erdélyi Mozgalom (Mişcarea Ardeleană) néven, mely tömegrendezvények révén igyekszik majd erősíteni az erdélyi identitást.

Tervezik ugyanakkor egy háromnyelvű (román, magyar, német) újság, illetve egy szintén három nyelven sugárzó rádió-, illetve tévéadó beindítását. Elmondta: a helyi önrendelkezés az EU nyugati országaiban létező dolog, és bizonyított tény, hogy az autonóm régiókkal rendelkező államok fejlettebbek, ezért nekünk is ezt a példát kell követnünk.

Matyi István, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ referense néhány egyszerű példán keresztül szemléltette, hogy a jelenlegi központosított berendezkedés mennyire akadályozza a helyi szintű elképzelések érvényesülését. Elmondta: azt követően, hogy sikerült elérniük a megyei önkormányzatnál, hogy félállásban biztosítson fizetést az általa vezetett Terbete néptáncegyüttesnek és a zenekarnak, a Boc-kormány létszámstopot vezetett be a közszférában, így az egyetemre bejutott táncosaik helyére nem volt lehetőségük újakat felvenni. Visszásnak nevezte azt is, hogy nem engedélyezett protokollköltségként elszámolni a külföldi vendégeknek a pincesoron főzött hagyományos ételeket, sem az egyébként széles körben elismert minőségi helyi borokat és pálinkát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben

Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben
2026. július 24., péntek

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért

Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért
2026. július 23., csütörtök

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére

Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét

Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét
2026. július 23., csütörtök

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs

Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs
2026. július 23., csütörtök

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt

Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”

Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”
2026. július 23., csütörtök

Zivatarokra figyelmeztetnek, Erdély és a Partium is érintett

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.

Zivatarokra figyelmeztetnek, Erdély és a Partium is érintett
2026. július 23., csütörtök

„Remélhetőleg nyitott lélekkel közelít a közönség a nyitott templomokhoz”

Egyedülálló, úttörőnek számító kezdeményezés a templomok éjszakája Kolozsváron: hat felekezet 18 istenháza nyitja meg tereit az érdeklődők előtt július 25-én.

„Remélhetőleg nyitott lélekkel közelít a közönség a nyitott templomokhoz”
Hirdetés
Hirdetés