
Fotó: Krónika
2008. június 25., 00:002008. június 25., 00:00
Fotó: Szodoray-Parádi Farkas
Az országban található 375 természetvédelmi területből 78-at civil szervezet felügyel. Ezek esetenként igen nehezen tudnak megbirkózni a rájuk háruló feladatokkal, különösen amikor munkájuk során állami hatóságokkal kerülnek összetűzésbe. „Akkor döbbentünk rá az összefogás szükségességére, amikor a megyei mezőgazdasági igazgatóságot próbáltuk megakadályozni egy olyan beruházás keresztülvitelében, amely súlyosan károsította volna a gondnokságunk alatt álló Túr Menti Természetvédelmi Területet – fejtegette Márk-Nagy János, a Szatmár megyében öt védett területet kezelő EKE vezetője. – Egy idő után arra döbbentünk rá, hogy egyedül maradtunk, míg az igazgatóság mögött ott állt a mezőgazdasági minisztérium és a kormány is.”
A megalakulás előtt álló zöld ernyőszervezet célja egyrészt a forrásszerzés, másrészt pedig a folyamatos képzés biztosítása lesz, ugyanis – az egyébként állami feladatot ellátó – civilek semmilyen anyagi támogatást nem kapnak a központi költségvetésből. A gondnokság viszont komoly kiadásokat igényel: esetenként nagyobb összegű beruházásokra van szükség, de pénzbe kerül a rendszeres járőrözés megoldása is, amit a természetvédők többnyire önkéntes munkában kénytelenek végezni. Az EKE az egyesült államokbeli Trust for Civil Society in Central & Eastern Europe (CEE Trust) támogatásával rendszeres képzést is kíván szervezni a természetvédelmi őrök számára, hogy megfelelő tudással rendelkezzenek a szakmai feladatok ellátásához, és hathatósan tudjanak fellépni a zömében bíróság elé vitt kihágási ügyekben.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.