2010. szeptember 22., 09:172010. szeptember 22., 09:17
Emellett 1075 állásra asszisztensek, 963-ra orvosok, 67-re gyógyszerészek, 217-re pedig a kisegítõ személyzet jelentkezhet – Bukarestben és az ország összes megyéjében.
Ezenfelül az önkormányzati kézbe került kórházakban a helyi, illetve megyei tanácsok további 750 állás esetében írhatnak ki versenyvizsgát, amelyeket várhatóan novemberben szerveznek meg. Az állások teljes jegyzéke megyékre lebontva megtalálható a minisztérium honlapján: www.ms.ro.
Mint arról tegnapi lapszámunkban megjelent, Akut szakorvoshiány című írásunkban beszámoltunk, a romániai egészségügyben a szakorvosokból van a legnagyobb hiány, a legtöbb kórházból hiányzik a radiológus, az aneszteziológus és az intenzív terápiás szakember – elsõsorban ezek kapták a legkecsegtetõbb külföldi munkaajánlatot. Sok helyen, más szakterületeken is akut a szakorvoshiány, így a fent említett állások felszabadítása csak tüneti kezelést jelent a problémára, nem orvosolja azt.
A minisztérium megyékre leosztott jegyzéke szerint Bihar megyében például 73 egészségügyi állás szabadul fel, amibõl 26 az orvos, a legtöbb szakembert, hetet, a megyei sürgõsségi kórháznál alkalmazhatják, ahol – mint arról Carmen Pantiş igazgató beszámolt lapunknak – 50 orvosra lenne szükség. A legtöbb állás, 124 a Kolozs megyei egészségügyi intézményekben szabadul fel, ahova 56 orvost alkalmazhatnak, ezekbõl 42 szakorvos. 18 a megyei sürgõsségi kórháznál találhat munkát, 8 az onkológiai intézetben, öt a szívkórházban helyezkedhet el.
A megye többi városának kórházaiba – ahol Dorina Duma, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetõje szerint jóval nagyobb a szakemberhiány, mint a klinikáiról híres egyetemi központban – egy-két szakember jut. Kovászna megyében 31 frissen alkalmazott egészségügyi szakember, ebbõl 13 orvos fejtheti ki munkáját. A megyei sürgõsségi kórházba, ahol Albert István orvosigazgató szerint négy intenzív terápiás szakorvosra lenne szükség, csak egyet vehetnek fel, míg a baróti városi kórházba, ahol egy gyerekgyógyász van, s a nyáron, mikor szabadságra ment, be kellett zárni az osztályt, végül nõgyógyászi állásra írnak ki versenyvizsgát. Hargita megyében – ahol a szakemberhiány évek óta veszélyezteti a csíkszeredai megyei kórház mûködését – ennél is kevesebb, 19 állás szabadul fel, 13 az orvosi munkahely. Az említett intézménybe csupán három orvost, egy törvényszéki, egy sürgõsségi és egy járványügyi szakembert alkalmazhatnak.
Jobb a helyzet Maros megyében, a 79 egészségügyi állásból 37 az orvosi poszt, a 29 szakorvosból 14 a megyei sürgõsségi kórházban helyezkedhet el. Kevésbé örülhetnek Szatmár megyében, ahol a 28 felszabadított állásból 11 az orvosi poszt, a megyei kórházba öt szakembert alkalmazhatnak.
A nagykárolyi városi kórházba, ahol a nemrég engedélyezett új osztályok mûködtetéséhez közel tíz szakemberre lenne szükség, csak négyet vehetnek fel. A Szilágyságnak 17 állás jut, 11 orvost alkalmazhatnak megyeszerte, ebbõl hatot a zilahi megyei sürgõsségi kórházba.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.