Hirdetés

Orvosi diplomákat hamisított és csalással segített külföldi egyetemekre hallgatókat egy Aradon élő olasz állampolgár

orvos

Az egyetem campusa. Több száz külföldi orvostanhallgató jár az intézménybe

Fotó: uvvg.ro

Nyomozást folytat a gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó rendőrség és az aradi ügyészség egy olasz állampolgár ellen, aki a gyanú szerint orvosi diplomákat hamisított, emellett az aradi magánegyetem hallgatóit hamis iratokkal segítette, hogy Olaszországban folytassák tanulmányaikat. Az illető szakorvosi diplomákat készített olyan egyetemi végzősöknek, akik nem töltötték ki a rezidensi időszakot, hogy elhelyezkedhessenek.

Pataky Lehel Zsolt

2025. március 11., 14:402025. március 11., 14:40

A gyanú szerint egy aradi lakhellyel rendelkező olasz állampolgár egy aradi egyetem külföldi hallgatóinak olyan hamis iratokat állított ki, amelyek alapján kérhették, hogy tanulmányaikat valamelyik olaszországi egyetemen folytathassák, emellett szakorvosi diplomákat hamisított, amelyek alapján orvosi egyetemet végzett „ügyfelei” elhelyezkedhettek anélkül, hogy kitöltötték volna a rezidens (szakvizsga nélküli) orvosi periódust.

A rendőrség hat helyszínen tartott házkutatást, ezek során bűnjelként felhasználható tárgyi bizonyítékokat gyűjtöttek a nyomozók – közölte kedden az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés

A férfi ellen megtévesztés, csalás és okirathamisítás gyanújával folytatnak nyomozást.

A közleményben nem nevesítették, hogy melyik felsőfokú oktatási intézmény hallgatóiról van szó, de kikövetkeztethető, hogy a magánkézben lévő Vasile Goldiș Nyugati Egyetem diákjairól, mert csak ezen működik orvosi kar, amelynek több száz külföldi, elsősorban olasz hallgatója van. A külföldi diákok a nyugat-európaihoz képest alacsony tandíj és az olcsóbb lakhatási körülmények miatt választják az aradi Goldiș-egyetemet, de egyesek egy-két évet „átugorva” megpróbáltak hazájukban befejezni a főiskolát.

A rendőrség szerint a házkutatások során egy 9 mm-es kaliberű, illegálisan tartott pisztolyt is lefoglaltak.

korábban írtuk

Elutasították a kiadatását, Olaszországban tölti börtönbüntetését a Romániában csalás miatt elítélt álorvos
Elutasították a kiadatását, Olaszországban tölti börtönbüntetését a Romániában csalás miatt elítélt álorvos

Helyben hagyta az olasz legfelsőbb bíróság a velencei ítélőtábla szeptemberi ítéletét, így a Bukarestben csalás miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt olasz álsebészt, Matteo Politit nem adják ki Romániának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
2026. szeptember 03., csütörtök

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek

A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára

Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára
2026. szeptember 03., csütörtök

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
2026. szeptember 02., szerda

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Hirdetés
Hirdetés