
Az orvhalászatra használt ladikokat is megtalálták
Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Szomorú vasárnapjuk volt a Marost „dézsmáló” orvhalászoknak: az aradi ügyészség vezetésével a rendőrség lecsapott rájuk. A házkutatások nyomán elkobozták az illegálisan fogott halakat és az orvhalászathoz használt eszközöket, 13 személyt előállítottak, négyet közülük őrizetbe vettek.
2025. június 30., 17:392025. június 30., 17:39
A nyomozók régóta figyelték az Arad melletti településeken élő orvhalászokat, és vasárnap látták elérkezettnek az időt, hogy rajtuk üssenek: Öthalomban (Vladimirescu), a községhez tartozó Mondorlakon (Mândruloc) és az Ópálos községhez tartozó Szabadhelyen (Sâmbăteni) hajtottak végre házkutatást összesen 15 helyszínen.
Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint
Két vadászfegyvert és hozzájuk járó 95 töltényt is találtak a rendőrök, akik 13 személyt kísértek be kihallgatásra, közülük négyet 24 órára őrizetbe vettek.

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
szóljon hozzá!